III. A türelem a keresztény tradícióban

Bár a keresztény szaktekintélyek ma nemritkán prédikálnak türelemről, fontos felidézni, hogy a kereszténység tradíciójára az intolerancia jellemző. A legtöbb jelenkori vallástól eltérően, a kereszténység Pál apostol idejétől fogva exkluzivista vallás, amely megtiltja híveinek, hogy más isteneket imádjanak, vagy idegen praktikákba fogjanak. Emellett univerzalista vallás is volt, amely kinyilvánította, hogy ez az egyetlen igaz vallás az egész emberiség számára. Bár a zsidó vallás is exkluzivista volt, nem volt univerzalista – általában nem volt választható azok számára, akik nem tartoztak a zsidó néphez. A kereszténység ezzel szemben azt tanította, hogy ez az egyetlen érvényes vallás bárki számára. Voluntarisztikus vallás volt, amely szabadon választható, és amelyet választani is kell. Tehát a kereszténység egyben hittérítő vallás is volt: igyekezett meggyőzni az embereket, hogy minden más vallás gonosz, és ezért elítélte őket.

A keresztény egyház évszázadokon keresztül fő küldetésének a pogányok megtérítését tartotta, és idesorolta minden más vallás követőit. Miközben a pogányokat át kellett téríteni, azokat, akik már ismerték az „igaz hitet”, de valamilyen módon kétségbe vonták az egyház tanításait, nemcsak kiközösítették az egyházból, hanem halállal is sújtották (Aquinói Szent Tamás ellentmondást nem tűrő követelésének megfelelően).

A kereszténység más vallások iránti intoleranciája csak a reformációval enyhült, de akkor is csak fokozatosan. A türelem korai megnyilvánulásai Közép-Európában kezdetben csak az uralkodókra vonatkoztak, akiknek az alárendeltjei kötelesek voltak felvenni az uralkodójuk katolikus vagy lutheránus hitét, az 1555-ös augsburgi vallásbéke értelmében: cuius regio, eius religio [akié a föld, azé a vallás]. A kálvinista református egyházak által befolyásolt különféle területeken a türelmet később néha kiterjesztették a kálvinistákra, de az úgynevezett „radikális” reformáció szektáit – az anabaptistákat és a hutteritákat –, majd később a szociniánusokat és az unitáriusokat továbbra is üldözték, az ateistákat pedig egyáltalán nem tűrték el még az olyan türelmi elméletek szerint sem, mint amelyeket a felvilágosult filozófusok, például John Locke, támogattak.

A társadalmi megosztottság elleni legjobb biztosítékot egy ilyen vallásosan pluralista társadalomban nem a vallási egység erőltetése teremtette meg, hanem a vallási türelem bevezetése olyan alapelvként, amely felülemelkedik az egyes vallások hitelvein és meggyőződésein.

Végül a reformáció által támogatott elvek – a „nyitott biblia” és „minden hívő papsága” – elvezettek a hagyományos kereszténységben ápolt intoleráns tendenciák fokozatos felmorzsolódásához. A nonkomformista csoportok részleges jogot szereztek saját vallási imádati módjaik gyakorlására, ami Angliában 1689-ben, Vilmos és Mária törvényhozása alatt volt legjobban látható. De maradtak megszorítások, és ezek csak fokozatosan lazultak az ezt követő kétszáz év során, mire végül megszűntek. Európa uralkodó osztályai fokozatosan szakítottak azzal az elmélettel, hogy a társadalmi összetartás nagyrészt a vallási egység fenntartásán múlik. Az Egyesült Államokban, ahol egy vallásosan sokszínű lakosságot (akik közül sokan a vallási üldöztetés elől menekültek át Európából) kellett összehangolni, egyértelműbben megtanulták a leckét. A társadalmi megosztottság elleni legjobb biztosítékot egy ilyen vallásosan pluralista társadalomban nem a vallási egység erőltetése teremtette meg, hanem a vallási türelem bevezetése olyan alapelvként, amely felülemelkedik az egyes vallások hitelvein és meggyőződésein. Ellentétben azzal a régi európai feltételezéssel, hogy szükség van a vallási korlátozásokra, az Egyesült Államokban felismerték, hogy a türelem elve elkerülhetetlen egy vallási szempontból eleve sokszínű népesség társadalmi összefogásához. Ezért alakult ki az, hogy az amerikai környezetben a türelmet és a vallásszabadságot bármely konkrét vallási rendszer felett álló elveknek tekintik. Éppenséggel egy világi állam megteremtése, ahol a kormányzó hatóságok nem állapíthatják meg a vallást, és nem mutathatnak részrehajlást egyetlen vallás irányában sem, vált a vallási jogok első garanciájává.

IV. A vallás definíciójának kultúrához kötöttsége
DOKUMENTUM LETÖLTÉSE