A hinduizmus nagy belső sokszínűséggel jellemezhető vallás. Hat ősi és eltérő filozófiai iskolát ismernek el ortodoxnak. Egyikük, a szánkhja, nem teisztikus, és nem is panteisztikus. A dzsainizmushoz hasonlóan a szánkhja azt tanítja, hogy sem az ősanyagot, sem az egyéni lelket nem teremtette semmi, és mindkettő elpusztíthatatlan. A lélek úgy szabadítható fel, ha megismeri az igazságot az univerzumról, és uralkodik a szenvedélyeken. Egyes írásokban a szánkhja tagadja egy személyes legfelsőbb istenség létezését, és egyébként is minden istenségfogalmat feleslegesnek és potenciálisan önellentmondónak tart, hiszen a karma működése határozza meg az ember ügyeit egészen odáig, hogy eldönti, hogy a megszabadulásra kell törekednie. A szánkhja iskola négy célja hasonló a buddhizmuséhoz: ismerni a szenvedést, amelytől az embernek meg kell szabadulnia; elérni a szenvedés megszűnését; érzékelni a szenvedés okát (ami a lélek és az anyag közötti különbségtétel kudarca); és megtanulni a megszabadulás módját, nevezetesen a diszkrimináló tudást. Más iskolákhoz hasonlóan a szánkhja is tanítja a karmikus alapelvet: az újjászületés a személy tetteinek a következménye, és a megváltás kiszakadás az újjászületések körforgásából.
Más iskolákhoz hasonlóan a szánkhja is tanítja a karmikus alapelvet: az újjászületés a személy tetteinek a következménye, és a megváltás kiszakadás az újjászületések körforgásából.
A szánkhja magában foglal valamilyen formájú dualizmust. Ez nem a jó és gonosz keresztény dualizmusa, hanem a lélek és az anyag radikális megkülönböztetése. Mindkettő teremtés nélküli, végtelenül létező dolog. A világ az anyag evolúciójának eredménye. A lélek viszont nem változik. A lélek azért szenved, mert az anyag börtönébe van zárva, bár e fogság csak illúzió. Amikor a lélek már tudatában van annak, hogy nem része az anyagi világnak, a világ megszűnik létezni ennek a bizonyos léleknek, és az szabad. A szánkhja elmélet szerint az anyag evolúción, feloldódáson és tétlenségen megy keresztül. Az evolúció során az anyag intellektust hoz létre, egyéniséget, az érzékeket, erkölcsi jelleget, akaratot, valamint egy elvet, amely túléli a halált, és amely lélekvándorláson esik át. Azzal, hogy kapcsolatba kerül a lélekkel, a fizikai organizmus egy élő lénnyé változik. Csak ezzel az összekapcsolódással jön létre a tudat: sem az anyag önmagában, sem a lélek önmagában nem tudatos. Bár a lélek egy megelevenítő elem, ez maga nem az az élet, amely a halállal véget ér, és nem is olyan élet, amely áthelyeződik az egyik létezésből a másikba. Bár önmaga nem cselekszik, és nem szenved, a lélek tükrözi a bekövetkező szenvedést, nagyjából úgy, ahogy egy tükör tükröz. Ez nem az intellektus, hanem egy végtelen és szenvedélyektől mentes képződmény. Számtalan sok lélek van, és különböznek egymástól. A lélek célja, hogy megszabadítsa magát az illúziótól, és ezzel a fogságból. Amint felszabadult, a lélek állapota egyenértékű a buddhizmus nirvánájával. Az ilyen felszabadulás előfordulhat az illető halála előtt, és a felszabadított lélek dolga tanítani másokat. A halál után fennáll a teljes felszabadulás lehetősége, az újjászületés fenyegetése nélkül.
A szánkhja nem tiltja a népszerű istenségekbe vetett hitet, de ezek nem részei a működési rendszerének. Az univerzum ismerete hozza el a megváltást. Ebben az értelemben a szenvedélyeken való uralkodás, nem pedig az erkölcsös viselkedés a központi elem. A jótettek csak alacsonyabb formájú boldogságot tudnak létrehozni. Az áldozat sem hatékony. Az erkölcs tudásnak való értékbeli alárendelése és a jótettek lekicsinylése világos különbségek a kereszténység követelményeihez képest, és egy eltérő formájú vallásosságot képviselnek. A dolgok szánkhja rendszerében sem az etika, sem a rituálék nem bírnak nagy fontossággal. Itt is nyilvánvaló az éles kontraszt a kereszténységgel, amelyben az etika és a rituálék, bár a különféle felekezetek esetén különböző mértékben, de a teljes vallási meggyőződés- és imádatrendszer létfontosságú részét alkotják.
