Ebben az 1977-es munkájában Geoffrey Parrinder professzor a Szcientológia vallásos természetét tárgyalja, saját tudományos kutatásai, illetve angliai egyházi helyszíneken – például a Saint Hill Manorban, amely ma L. Ron Hubbard-emlékhely – tett látogatásai alapján. Parrinder megosztja néhány etnográfiai megfigyelését, és elemzéssel szolgál arról, hogy milyen egy szcientológus élete, beleértve a házassági és a temetési szertartásokat, miközben ezeket és más példákat összehasonlító vallástudományi és világi kontextusba helyezi. Arra a következtetésre jut, hogy „az ember szellemi természetének és elpusztíthatatlan belső lényegének általános tanítása [az Egyház által] sok tekintetben megfelel a világ néhány nagy vallásának”.
Geoffrey Parrinder Ph. D. (1910–2005) az összehasonlító valláskutatás professzora volt a londoni King’s College-ban, ahol egyik korai tanítványaként oktatta a későbbi Desmond Tutu püspököt. Közel két évtizeden keresztül dolgozott keresztény misszionáriusként Beninben és Elefántcsontparton, és ezalatt a nyugat-afrikai bennszülött vallások szakértőjévé vált. A hinduizmus szakértőjeként is világszintű ismertségre tett szert. Dr. Parrinder írta a What World Religions Teach Us című bestseller munkát (1968). Ez csak egy a vallásokkal foglalkozó több mint harminc könyve közül, amelyek többek között: West African Religion (1949); The Story of Ketu (1956); Man and His Gods (1971); A Dictionary of Non-Christian Religions (1973); Avatar and Incarnation: A Comparison of Indian and Christian Beliefs (1970); The Bhagavad Gita: A Verse Translation (1974); és Sexual Morality in the World Religions (2003). Számos szakmai tudományos társaságban vállalt szerepet, és a Brit Valláskutató Egyesület (British Association for the Study of Religion – BASR) alapító tagja volt.
Szcientológia, társadalomtudomány és a vallás definíciója
James A. Beckford, szociológiaprofesszor Warwicki Egyetem, Anglia
Társadalmi változás és új vallási mozgalmak
Bryan R. Wilson, Ph. D.,
a szociológia nyugalmazott docense, Oxfordi Egyetem
A Szcientológia Egyház
Juha Pentikäinen, Marja Pentikäinen, Helsinki Egyetem, Finnország
Kapcsolat a Szcientológia és más vallások között
Fumio Szavada, a Josida‑sintó titkainak nyolcadik őrzője; elnök, Ahlul‑Bait Központ
A Szcientológia vallásos természete
Geoffrey Parrinder, metodista lelkész, professzor, összehasonlító vallástudomány, Londoni Egyetem
Vallási filozófia, vallás és egyház
G. C. Oosthuizen, a vallástudomány professzora, Durban-westville-i Egyetem, Natal, Dél‑Afrika
Szcientológia – Egy új vallás
M. Darrol Bryant, Vallástudományi Tanszék, Renison College, Waterlooi Egyetem, Ontario, Kanada
A hitehagyottak és az új vallási mozgalmak
Bryan R. Wilson, Ph. D.,
a szociológia nyugalmazott docense, Oxfordi Egyetem
Szcientológia: vallási rendszereinek és hitelveinek elemzése és összehasonlítása
Bryan R. Wilson, Ph. D.,
a szociológia nyugalmazott docense, Oxfordi Egyetem
Milyen megbízhatók a hitehagyottak beszámolói az új vallási mozgalmakról
Lonnie D. Kliever, Ph. D., a vallástudományok professzora
A Sea Organization és szerepe a Szcientológia Egyházon belül
Frank K. Flinn, Ph. D., a vallástudományok adjunktusa
A Szcientológia vallásos természetének rövid elemzése
J. Gordon Melton, Baylor Egyetem, Samuel Hill, Gary Bouma, Irving Hexham
A Szcientológia Egyház gyülekezeti szertartásai
Bryan R. Wilson, Ph. D.,
a szociológia nyugalmazott docense, Oxfordi Egyetem
Vallás-e a Szcientológia?
Alan W. Black, a szociológia docense, New England-i Egyetem, Armidale, Új‑Dél‑Wales, Ausztrália
Vallás-e a Szcientológia?
Dean M. Kelley, Krisztus Egyházai Amerikában Nemzeti Tanácsa
A vallási türelem és a vallási sokszínűség
Bryan R. Wilson, Ph. D.,
a szociológia nyugalmazott docense, Oxfordi Egyetem
Szcientológia – Egy Dél‑Afrikában jelen lévő vallás
David Chidester, az összehasonlító vallástudomány professzora, Fokvárosi Egyetem, Dél‑Afrika
Szcientológia: egy igazi vallás
Urbano Alonso Galán, a teológia és filozófia professzora, Gergely Egyetem, Róma
Szcientológia: egy módszer a szellemi önazonosításra
Mihail Szivercev, Orosz Tudományos Akadémia
Szcientológia: egy szertartásos közösség
Lonnie D. Kliever, Déli Metodista Egyetem
A Szcientológia és a vallásra jelenleg használt definíciók a társadalomtudományokban
Alejandro Frigerio, a szociológia docense, Katolikus Egyetem, Buenos Aires, Argentína
A Szcientológia és az iszlám – Összehasonlító tanulmány
Hadzsi Muhammad al‑Kaaim Szafa Szavada, elnök, Ahlul‑Bait Központ
A Szcientológia és a vallás
Christiaan Vonck, összehasonlító vallástörténeti tanszékvezető, Antwerpeni Egyetem, Belgium
Szcientológia – összehasonlítás a keleti és nyugati vallásokkal
Per‑Arne Berglie, vallástörténész professzor, Stockholmi Egyetem
A Szcientológia kozmológiája, antropológiája, etikai rendszere és módszerei
Régis Dericquebourg, a vallásszociológia professzora, III. Lille‑i Egyetem, Franciaország
A Szcientológia történeti-morfológiai vonatkoztatási rendszerben
Dario Sabbatucci, vallástörténész professzor, Római Egyetem
A Szcientológia igaz természete
Harri Heino, teológiaprofesszor, Tamperei Egyetem, Finnország
Szcientológia: vallási jellemzők
Frank K. Flinn, a vallástudományok adjunktusa, Washington Egyetem