Ahogy az új vallások közül némelyik elfogadja a fogyasztói társadalom modern eszmeiségét, jogosként, sőt az emberiség számára dicséretes célként elismerve a boldogságkeresést ebben az életben, úgy ennek arányában megváltozott viszonyt indítványoznak a szellemi élet és az erkölcsi szabályok között. Ez a vallásban végbemenő változás egyik oldala, amellyel a hatóságoknak és a nagyközönség jó részének, akiket rabul ejtett a tradicionális keresztény erkölcsi gondolkodás időgörbülete, még teljesen tisztába kell jönniük. Ám nyilvánvaló, hogy a különböző vallások nagyon különbözőképpen viszonyulnak a magatartási szabályokhoz. A vallások nagyon különbözőek az általuk előírt erkölcsi szabályok természetében, abban, hogy milyen szigorral és állhatatossággal követelik meg az alkalmazásukat, és hogy milyen szigorúan torolják meg a megsértésüket. Az ortodox zsidó vallásban szabályok írják elő a legapróbb részletekig a rituálékat és a mindennapi élet sok tevékenységét, amelyek például teljesen szabályozatlanok a keresztény tradícióban. Az iszlám vallási szabályai különféle helyzetekre vonatkoznak, és biztosítanak egy jogrendszert a társadalom számára, néha sokkal szigorúbb társadalmi kontrollt teremtve, máskor pedig sokkal lazábbat, mint amilyennel a kereszténységben találkozunk. Így a Korán felszólít egyrészt a saría kemény büntetéseinek fenntartására a bűnelkövetőkkel szemben, másrészt a férfiak számára viszonylag laza lehetőséget ad, hogy négy feleségük legyen, és nagyon könnyen lehetővé teszi nekik a válást.
A théraváda buddhizmus további kontrasztot biztosít. Itt vannak előírások a szerzetesek számára, ugyanakkor a laikusok számára csak néhány általános szabály létezik. Egy buddhista laikus kötelessége, hogy ne öljön, ne lopjon, ne hazudjon, ne kövessen el helytelen szexuális cselekedeteket, és ne igyon bódítószereket. Ezen túlmenően Buddha erkölcsi tanácsokat ajánlott a háztartási feladatokkal, a barátokkal való viselkedés és a házastárssal való törődés területén, de ezek arra buzdítanak, amit társadalmi józan észnek neveznénk. Az egyént arra ösztönözi, hogy legyen körültekintő, takarékos, szorgalmas, korrekt a szolgálókkal, és azok közül válassza ki a barátait, akik visszatarthatják őt a rossztól, és ösztönzik a helyes viselkedésre. Az ilyen erényeket ugyanakkor a felvilágosult önérdek írja elő, nem húzódik meg alattuk a bűn olyan fogalma, amelyet a kereszténység hirdet. Az ilyen erények figyelmen kívül hagyása nem von maga után különleges büntetéseket, csak éppen rossz karmát eredményez. A vallás nem ír elő más szankciót, és nincs benne haragos istenség. Mivel úgy tekintik, hogy a tettek meghatározzák az illető státusát egy jövőbeli reinkarnációban, tanácsos jótetteket végrehajtani, amelyek összhangban vannak a megvilágosodás nyolcrétű ösvényével, mert ezek kedvezőbb körülmények közötti újjászületésekhez vezetnek, és elvileg az újjászületéseken való végső felülemelkedéshez és a nirvána eléréséhez. Így bár a buddhizmus persze tanít etikai értékeket, az egyénnek tekintélyes szabadsága marad az erkölcsi magatartását illetően, és nem köti sem az az erkölcsi rosszallás, sem az a fenyegetés, amellyel a keresztény erkölcsöket érvényre juttatják. Más társadalmakban az erkölcsi előírások nem vezethetők vissza kimondottan vallási gyökerekig: például a konfuciánus etika és a szamurájkódex ugyanúgy alakíthatta a japán társadalom erkölcsi minőségét, vagy teljesebben, mint a Japánban működő különféle mahajána buddhista iskolák. Azt a következtetést lehet levonni, hogy nincs normális viszony egy vallási tanrendszer és egy erkölcsi kódex között. A vallás és az erkölcs kapcsolata a kereszténységben, azok a mechanizmusok, amelyek az erkölcsös viselkedést irányítják, valamint az erkölcsi szabályok megsértéséből fakadó következmények egységes kapcsolati sémát alkotnak, de ez a séma más vallási rendszerekre nem jellemző, és nem lehet azt feltételezni (ahogy a keresztény társadalmak tagjai néha hajlamosak voltak rá), hogy ez egy szükséges vagy magasabb rendű modell, amely alapján más rendszereket meg kell ítélni.
