David Miscavige standing in a hallway.

Ahogy a Scientology valóban egyedülálló, kortárs vallás, ugyanúgy David Miscavige is valóban egyedülálló, kortárs vallási vezető.

David Miscavige a tetteivel valójában új jelentést adott a vallási vezető kifejezésnek, hogy megfeleljen azoknak a feladatoknak, amelyekre szükség van a vallás irányításához – ez az egyetlen olyan jelentős vallás, amely a 20. században született, a 21. században példátlan szintű terjeszkedést ért el, és ma körülbelül 11 000 egyházat, missziót és csoportot ölel fel 167 országban.

Ahogy azt a történelem is bizonyítja, minden vallás igazi próbája az, hogy túléli-e az alapítója halálát. Miután a Scientology Alapítója L. Ron Hubbard 1986-ban eltávozott, David Miscavige vitte át a vallást számos nehéz időszakon, és úgy biztosította a Scientology túlélését, hogy teljes vallási elismerést vívott ki az Egyesült Államokban, és kivezette a vallást a világ színpadára.

David Miscavige irányítása alatt a Scientology életek millióira volt hatással az Egyház által támogatott társadalomjobbító és humanitárius programok révén, illetve a vallás soknyelvű, több nemzedéket átfogó üzenete által, amely a békét, a reményt és a jó szándékot hirdeti.

Sőt, David Miscavige vezetésének köszönhetően az Egyház nemcsak korábban soha nem látott mértékű terjeszkedést ért el, hanem egymás után aratta a győzelmeket a Scientology vallás elismerése tekintetében – és ezek közül mindegyik magának a vallásszabadságnak a győzelme volt.

Tudjon meg többet David Miscavige-ről

Tovább az összes jelentős döntéshez

VIDEÓK Mit mondanak a vallás tagjai David Miscavige-ről, a Scientology egyházi vezetőjéről

DOKUMENTUM LETÖLTÉSE