Ebben az eredetileg 1999-ben publikált cikkében Alejandro Frigerio professzor azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy vallásnak számít-e a Szcientológia, és milyen értelemben, eközben áttekintve különböző jelenkori definíciókat, amelyek a társadalomtudományokban előfordulnak. Ahogy Dr. Frigerio kifejti, ezek lényegi, összehasonlító, funkcionális, analitikus és „emic” definíciók és kritériumok. „Az itt lefolytatott elemzés eredményeként megállapíthatjuk – fejtegeti –, hogy minden olyan perspektívából, amely a vallás kifejezés definíciójáról folyó jelenlegi eszmecsere részeként a társadalomtudományokban létezik, és amelyet jelen munkában áttekintettünk, a Szcientológia vallás.” A Szcientológia vallásos természete és jellemzői jól megmutatkoznak az Egyház teológiájában, gyakorlataiban és közösségi életében, illetve abban, ahogy maguk a szcientológusok megélik ezeket a mindennapi életükben.
Alejandro Frigerio Ph. D. független kutatóként dolgozik a CONICET-ben (Nemzeti Tudományos és Műszaki Kutatási Tanács) az argentin Katolikus Egyetem Szociológiai Kutatóközpontjában, és a társadalmi antropológiai és politikai mesterképzési program professzora a FLACSO-n (Latin-Amerikai Társadalomtudományi Kar) Argentínában. Más egyetemi oktatói pozíciói mellett volt vendégprofesszor a Nemzeti Antropológiai és Történelmi Iskola Nemzeti Antropológiai és Történelmi Intézetében Mexikóvárosban. Dr. Frigerio sokat publikált spanyol nyelven a történelem és a vallás témakörében, beleértve a következőket: El Pentecostalismo en Argentina (A pünkösdizmus Argentínában 1994); El estudio científico de la religión a fines del siglo XX (A késő 20. századi vallás tudományos vizsgálata, 1994); és Argentinos e Brasileiros. Encontros, imagens, estereótipos (Argentinok és brazilok. Találkozások, képek, sztereotípiák, 2002).
Szcientológia, társadalomtudomány és a vallás definíciója
James A. Beckford, szociológiaprofesszor Warwicki Egyetem, Anglia
Társadalmi változás és új vallási mozgalmak
Bryan R. Wilson, Ph. D.,
a szociológia nyugalmazott docense, Oxfordi Egyetem
A Szcientológia Egyház
Juha Pentikäinen, Marja Pentikäinen, Helsinki Egyetem, Finnország
Kapcsolat a Szcientológia és más vallások között
Fumio Szavada, a Josida‑sintó titkainak nyolcadik őrzője; elnök, Ahlul‑Bait Központ
A Szcientológia vallásos természete
Geoffrey Parrinder, metodista lelkész, professzor, összehasonlító vallástudomány, Londoni Egyetem
Vallási filozófia, vallás és egyház
G. C. Oosthuizen, a vallástudomány professzora, Durban-westville-i Egyetem, Natal, Dél‑Afrika
Szcientológia – Egy új vallás
M. Darrol Bryant, Vallástudományi Tanszék, Renison College, Waterlooi Egyetem, Ontario, Kanada
A hitehagyottak és az új vallási mozgalmak
Bryan R. Wilson, Ph. D.,
a szociológia nyugalmazott docense, Oxfordi Egyetem
Szcientológia: vallási rendszereinek és hitelveinek elemzése és összehasonlítása
Bryan R. Wilson, Ph. D.,
a szociológia nyugalmazott docense, Oxfordi Egyetem
Milyen megbízhatók a hitehagyottak beszámolói az új vallási mozgalmakról
Lonnie D. Kliever, Ph. D., a vallástudományok professzora
A Sea Organization és szerepe a Szcientológia Egyházon belül
Frank K. Flinn, Ph. D., a vallástudományok adjunktusa
A Szcientológia vallásos természetének rövid elemzése
J. Gordon Melton, Baylor Egyetem, Samuel Hill, Gary Bouma, Irving Hexham
A Szcientológia Egyház gyülekezeti szertartásai
Bryan R. Wilson, Ph. D.,
a szociológia nyugalmazott docense, Oxfordi Egyetem
Vallás-e a Szcientológia?
Alan W. Black, a szociológia docense, New England-i Egyetem, Armidale, Új‑Dél‑Wales, Ausztrália
Vallás-e a Szcientológia?
Dean M. Kelley, Krisztus Egyházai Amerikában Nemzeti Tanácsa
A vallási türelem és a vallási sokszínűség
Bryan R. Wilson, Ph. D.,
a szociológia nyugalmazott docense, Oxfordi Egyetem
Szcientológia – Egy Dél‑Afrikában jelen lévő vallás
David Chidester, az összehasonlító vallástudomány professzora, Fokvárosi Egyetem, Dél‑Afrika
Szcientológia: egy igazi vallás
Urbano Alonso Galán, a teológia és filozófia professzora, Gergely Egyetem, Róma
Szcientológia: egy módszer a szellemi önazonosításra
Mihail Szivercev, Orosz Tudományos Akadémia
Szcientológia: egy szertartásos közösség
Lonnie D. Kliever, Déli Metodista Egyetem
A Szcientológia és a vallásra jelenleg használt definíciók a társadalomtudományokban
Alejandro Frigerio, a szociológia docense, Katolikus Egyetem, Buenos Aires, Argentína
A Szcientológia és az iszlám – Összehasonlító tanulmány
Hadzsi Muhammad al‑Kaaim Szafa Szavada, elnök, Ahlul‑Bait Központ
A Szcientológia és a vallás
Christiaan Vonck, összehasonlító vallástörténeti tanszékvezető, Antwerpeni Egyetem, Belgium
Szcientológia – összehasonlítás a keleti és nyugati vallásokkal
Per‑Arne Berglie, vallástörténész professzor, Stockholmi Egyetem
A Szcientológia kozmológiája, antropológiája, etikai rendszere és módszerei
Régis Dericquebourg, a vallásszociológia professzora, III. Lille‑i Egyetem, Franciaország
A Szcientológia történeti-morfológiai vonatkoztatási rendszerben
Dario Sabbatucci, vallástörténész professzor, Római Egyetem
A Szcientológia igaz természete
Harri Heino, teológiaprofesszor, Tamperei Egyetem, Finnország
Szcientológia: vallási jellemzők
Frank K. Flinn, a vallástudományok adjunktusa, Washington Egyetem