Most olyan tételek leltára következik, amelyek valószínűleg megtalálhatók bármely mozgalomban, szervezetben vagy tanításban, amely esetleg vallásnak számíthat. Általában nem lesz megtalálható az összes tétel bármely adott esetben, és el lehet dönteni, hogy milyen arányban kellene jelen lenniük egy bizonyos meggyőződés- és gyakorlatrendszerben, hogy az alkalmas legyen a vallási státusra. Tekintve, hogy a vallások létrejötte az emberi történelem igen hosszú időszaka során következett be, a leltár elkerülhetetlenül visszatükrözi azokat a különféle tendenciákat, amelyek különböző mértékű kifinomultságot tükröznek a vallásos elképzelésekben, az egyik szélsőségtől, ahol igen konkrét, félig-meddig mágikus orientációk találhatók, a spektrum másik végéig, a fő vallási irányok és képződmények viszonylag elvont, tárgyiasított vagy, mondhatni, légies elképzeléseiig. Az adott eset természetéből fakadóan, megengedve a belső sokszínűséget és az eltérő mértékű kifinomultságot is a hívek körében, aligha van olyan vallás, amelyre egyenlő mértékben jellemző lenne ezen orientációs pontok mindegyike, ha egyáltalán jelen vannak. Ezért nyilvánvalónak kell lennie, hogy egyetlen olyan vallás sincs, amelyre száz százalékig igaz lenne a valószínűségi leltár valamennyi tétele. Egy vallás valószínű vonásai a következők:
(1) olyan erőbe (vagy erőkbe) vetett hit, amely meghaladja a szokványos észlelhetőséget, és akár lények egy egész posztulált spirituális rendjét is magában foglalhatja;
(2) az a hit, hogy ez az erő nem csupán befolyásolja a természeti és társadalmi rendet, hanem közvetlenül hat rá, sőt lehet, hogy az teremtette;
(3) az a hit, hogy valamikor a múltban közvetlen természetfeletti beavatkozás történt az ember dolgaiba;
(4) az a hit, hogy természetfeletti erők irányították az emberi történelmet és az emberek sorsát: ha ezeket az erőket antropomorfisztikusan ábrázolják, akkor általában pontosan körülírt célokkal rendelkezőnek tartják őket;
(5) fennáll az a hiedelem, hogy az ember szerencséje az életben és a halál utáni élet(ek)ben attól függ, hogy milyen kapcsolatokat alakított ki ezekkel a transzcendentális erőkkel, vagy nekik megfelelően;
(6) esetleg (de nem mindig) hisznek abban, hogy bár transzcendens erők önkényesen alakíthatják az egyén sorsát, ha az egyén az előírt módokon viselkedik, akkor befolyásolhatja azt, hogy mit fog tapasztalni ebben vagy későbbi életében (vagy életeiben), illetve mindkettőben;
(7) vannak előírt cselekedetek, amelyeket egyénileg, kollektíven vagy reprezentatív módon hajtanak végre – ezek a rituálék;
(8) vannak engesztelő cselekedetelemek, amelyekkel egyének vagy csoportok segítségért folyamodhatnak természetfeletti forrásokhoz;
(9) a hívők dicséretet, áhítatot, hálát, hódolatot vagy engedelmességet kifejező dolgokat ajánlanak fel, illetve bizonyos esetekben ez meg van kívánva tőlük, rendszerint a hitre jellemző természetfeletti erő(k) szimbolikus reprezentációjának jelenlétében; ezek a viselkedési megnyilvánulások képezik a vallási imádatot;
(10) a természetfelettivel azonosított bizonyos nyelvi elemek, tárgyak, helyek, építmények és évszakok rituális jelentőségre tesznek szert, és ezek maguk mélyen tisztelt tárgyakká válhatnak;
(11) vannak rendszeres rituális vagy valamit bemutató cselekedetek, hódolatnyilvánítások, ünnepség, böjt, kollektív bűnbánat, zarándoklás, illetve istenségek, próféták vagy nagy vallási tanítók e világi életének epizódjait bemutató színjátékok vagy megemlékezések;
(12) a vallási imádati és tanításokat bemutató alkalmak közösségi érzéseket ébresztenek, és erősítik a jóakaratot, a közösségvállalást és a közös identitás érzését;
(13) a hívőkre vonatkozóan gyakran előírnak erkölcsi szabályokat, bár ezek hatásköre változó: megfogalmazhatják őket jogi vagy rituális kifejezésekkel, vagy tekinthetik őket egy kevésbé specifikus, magasabb rendű etika szellemében is;
(14) a szándék komolysága, a kitartó elkötelezettség és az egész életen át tanúsított hitbuzgalom előírásos követelménynek tekintendő;
(15) a hívők cselekedeteik nyomán érdemet nyernek vagy veszítenek, amihez jutalmak és büntetések erkölcsi üdvrendje kapcsolódik. A cselekedet és a következmény közötti pontos összefüggés más és más lehet, az adott okokból származó automatikus hatásoktól kezdve addig a meggyőződésig, hogy a személyes érdemtelenné válás ájtatossági és rituális szertartások, gyónás és bűnbánat, illetve a természetfeletti erők külön közbenjárása révén feloldozható;
(16) rendszerint van egy vallási funkcionáriusokból álló külön osztály, akik a szent tárgyak, a szentírások és a szent helyek őrzőiként szolgálnak; ők a világnézeti kérdések, a vallási szertartások és a lelkipásztori útmutatás specialistái;
(17) e specialisták rendszerint fizetséget kapnak szolgálataikért, ami történhet adó, konkrét funkciók jutalmazása vagy intézményesített javadalmazás formájában;
(18) amikor e specialisták a hitelvek rendszerezésének szentelik életüket, rendszeresen elhangzik az a kijelentés, hogy a vallási tudás megoldást nyújt minden problémára, és magyarázatot ad az élet jelentésére és céljára, gyakran a fizikai univerzum és az emberi psziché eredetének és működésének magyarázataira kiterjedően;
(19) vallási tudásra és intézményekre formálnak jogot úgy, hogy kinyilatkoztatásra és tradícióra hivatkoznak: az újítást rendszeresen helyreállításként igazolják; és
(20) a tanítások igazságtartalmára és a rituálék hatásosságára vonatkozó állítások nem képezik empirikus vizsgálat tárgyát, mivel a célok alapvetően transzcendensek, és mind a célok, mind az elérésükre javasolt önkényes eszközök hitet igényelnek.
