II. AZ ISZLÁM JELENTÉSE

Az iszlám lefedi az összes vallást, és a Korán egyik kinyilatkoztatása szerint Isten összes hírnöke és prófétája az iszlám tanításait tanította. De akkor mi is ez az iszlám?

Az iszlám szó jelentése: teljes engedelmesség Isten felé, illetve rábízni mindent Istenre. Ugyanakkor a béke szóval is el lehet magyarázni. Ha az ember kutatásokat végez az iszlám szó arab származását illetően, azt találja, hogy az „iszlám” főnévből ered, amely az arab „szalima” igéből származik, amelynek jelentése: szabad, elmenekül valamitől, biztonságban van, hiba nélküli, és világosan bizonyított. Más szóval, az iszlámot úgy is írhatnánk, hogy azt jelenti: az út a szabad létezéshez, az út az emancipációhoz, amely megszabadít minden szenvedéstől, és az út a biztonsághoz és az egészséghez.

A buddhizmusban a buddhizmus kifejezés, azt jelenti, hogy belépni a bódhiszattva státusba, és elérni a szellemi felébredés állapotát, és feltétel nélkül követni. A sintoizmus hasonló kifejezést használ: kamunagara. Ezek mind különböző elnevezések az ember szellemi felszabadulásának állapotára.

Hasonló kifejezések léteznek a Szcientológiában is, amelyek két korábban soha el nem ért szellemi szintet írnak le, a Cleart és az OT-t. (Az OT az jelenti: Operatív Thetán, azaz működő thetán. A thetán a Szcientológia szakkifejezése a szellemi entitásra vagy a szellemi lényre.)

Olyan értelemben, hogy szellemi szabadság keresése, az iszlám és a Szcientológia sok közös vonást mutat.

Hubbard hátrahagyott két levelet, amelyeket a buddhista vezetőkhöz intézett. Ezekben kijelentette, hogy a Szcientológia lehetővé tudná tenni a bodhi állapot elérését mindenki számára két-három éven belül, és javasolta, hogy a buddhista vezetők küldjenek el két-két fiatalembert minden szektából, hogy képzést kapjanak a Szcientológia tanításaiból, és vigyék vissza ezeket a tanításokat a szektáikba.

Az iszlám jelentése: az út a szabad létezéshez és az út az emancipációhoz. A Clear és az OT szellemi állapotok eléréséhez a Szcientológiában az embernek tanulnia kell, és alkalmaznia kell, amit megtanul az úgynevezett Hídon a teljes szabadsághoz. Ez a Híd valójában egy táblázat, amely felvázolja a tanulmányok és alkalmazásuk útvonalát, amelyen ennek a szabadságnak az eléréséhez végig kell menni. Olyan értelemben, hogy szellemi szabadság keresése, az iszlám és a Szcientológia sok közös vonást mutat.

III. Az ember részei a Szcientológia és az iszlám filozófiák szemszögéből
DOKUMENTUM LETÖLTÉSE