Hogyan maradj egészséges | Eszköztár a megelőzéshez

II. A vallások elismerése

Nyugati értelmezésben a „vallás” kifejezés mindig is problémás volt. Ókori latin gyökere, a religio, egy autentikus cselekvési módot jelentett... gondosan, hűen, a részletekre aprólékos figyelmet fordítva. Ez az autentikus cselekvési mód viszont az ellentétén keresztül volt meghatározva, ami a superstitio (babona): olyan viselkedés, amelyet tudatlanság, félelem és csalás motivál. Ahogy Emile Benveniste nyelvész megfigyelte: „a »vallás« eszméje mintegy szembeállításként megkívánja a »superstitio« eszméjét.”3 A vallás és a babona, az autentikus és a csaló, a megszokott és a különös közötti különbségtétel elkerülhetetlenül összezsugorodik egy alapvető szembeállításra a „mi” és az „ők” között. Ebben a szembeállításban állítólag „mi” részesülünk az autentikus vallásban, míg „ők” a babonás tudatlanságon, félelmen és csaláson alapuló meggyőződések és gyakorlatok forrásai.

Afrika déli részén a vallás és a babona fogalmi szembeállításának már hosszú története van a bennszülött afrikai meggyőződésekről és gyakorlatokról szóló európai beszámolókban. A 19. század folyamán az európai megfigyelők nem voltak hajlandók elismerni, hogy az afrikai vallási életnek ezeket a formáit „vallásnak” kellene tekinteni. Például a 19. század kezdetén J. T. van der Kemp, a Londoni Misszionárius Társaság első misszionáriusa Afrika déli részén, bemutatta az afrikai vallások ilyenfajta tagadását. Kelet-Fokföld népére utalva van der Kemp kijelentette: „Ha a vallás alatt Isten tiszteletét értjük, vagy azt a külső megnyilvánulást, amelyen keresztül ez a tisztelet kifejeződik: soha nem érzékeltem, hogy lett volna bármilyen vallásuk, sem bármilyen elképzelésük valamilyen Isten létezéséről.”4 Világos, hogy van der Kemp tagadta, hogy a kelet-fokföldi embereknek valódi „vallásuk” lenne. Ehelyett van der Kemp ragaszkodott ahhoz, hogy az afrikaiak a „babona” tudatlansága, félelme és ámítása alatt nyögnek.

Az afrikai meggyőződések és gyakorlatok elismerésének megtagadása a 20. században is fennmaradt. Az 1920-as években például W. M. Eiselen búr antropológus, aki később, a „nagy apartheid” 1950-es években való bevezetése során H. F. Verwoerd alatt a bantu ügyek apparátusában szolgált, azt hangoztatta, hogy az afrikaiaknak nincs bennszülött vallásuk. Eiselen kitartott amellett, hogy a godsdiens (vallás) kifejezést csak – ahogy ő nevezte – „egy magasztos kultúra” számára tartsák fenn. Ilyen kultúra hiányában, Eiselen szerint, ami az afrikaiaknak van, az esetleg geloofsvorme (meggyőződési formák vagy sémák), de nem godsdiens.5 Ebben a formulában tehát az Afrika déli részén élő afrikaiaktól továbbra is kategorikusan megtagadták bennszülött vallási örökségüket.

A „vallások” kifejezés ugyanilyen problémás volt. Angol nyelven a többes számú forma (religions) első feljegyzett használatával 1593-ban találkozunk, Richard Hooker protestáns teológus munkájában. Az akkori nyelvhasználattól eltérően Hooker a „vallások” kifejezést használta arra, hogy különbséget tegyen két vallás, a protestáns és a római katolikus között.6 Hooker nyilvánvalóan két vallást látott – a protestánst és katolikust –, ahol az ezt követő gondolkodók gyakran csak egyet láttak, a kereszténységet. A 18. században a vallással kapcsolatos európai gondolkodás a világot négyféle vallásra osztotta: kereszténység, judaizmus, iszlám és pogányság – ez utóbbit néha tovább bontva ősi, modern és „ördögi” pogányságra.7 1870-re, amikor F. Max Müller megtartotta bevezető előadásait az összehasonlító vallástudományról, a fő vallások száma nyolcra bővült: kereszténység, judaizmus, iszlám, hinduizmus, buddhizmus, zoroasztrizmus, konfucianizmus és taoizmus – de jelentékenynek számítottak ezeken kívül a fennmaradó, bennszülött, „könyvek nélküli vallások” is, ahogy Max Müller nevezte őket.8 Az eredetileg a kereszténység felosztására használt „vallások” kifejezést egyre inkább arra tett erőfeszítésként alkalmazták, hogy a vallásos sokszínűség világát értelmezzék.9

A 20. században a „vallás” és a „vallások” kifejezés továbbra is vallási ellentétekkel terhelt volt. Az „új vallási mozgalmak” 1960-as és 1970-es években való megjelenésére válaszul például a kultuszellenes propaganda megtagadta a vallási státust ezektől a mozgalmaktól, azzal bélyegezve meg őket, hogy üzleti vállalkozások, felforgató politikai szervezetek vagy agymosást végző „kultuszok”. Úgy tűnt, hogy az e területen folytatott kultuszellenes csata befolyásolja az új vallások hivatalos tudományos elemzését is.10

Bár bizonyos mértékben a kultuszellenes propaganda információi is befolyásolták, úgy tűnik, hogy az a dél-afrikai vizsgálóbizottság, amely 1972-es jelentésében megpróbálta megtagadni a Szcientológiától a vallási státust, inkább csak azon fáradozott, hogy megerősítsen bizonyos keresztény feltételezéseket azzal kapcsolatban, hogy mit kellene törvényes vallásnak tekinteni Dél-Afrikában. A bizottság szerint a Szcientológia Egyház azért nem volt vallás, mert nem gyakorolta egy személyes Isten megfelelő imádatát. „Bár a Szcientológia hangoztatja, hogy elismer egy Legfelsőbb Lényt – jelentette ki a bizottság –, ezt soha nem egy olyan irányító hatalomként vagy személyes Istenként említi, amely engedelmességre és imádatra jogosult.”11 Azt idézve, amikor a keresztény misszionárius a 19. században megtagadta az afrikai vallást, a vallási státus Szcientológiától való megtagadása egy pontosan meghatározott keresztény feltételezésen alapult, miszerint az imádat megfelelő formája szükséges ahhoz, hogy valamely meggyőződések és gyakorlatok autentikus vallásnak számítsanak.

1975-ben kiadott részletes cáfolatában G. C. Oosthuizen, a kiváló dél-afrikai vallástudomány-professzor fanyarul megjegyezte, hogy a szcientológusok könnyebben szereztek volna vallási elismerést a bizottságtól, „ha egy szent tehén vagy egy majomisten, egy elefántisten, egy kígyó vagy egy béka előtt hajoltak volna meg”.12

Mivel a vallásos életmód tekinthető az emberi lét egy módjának, mások vallásosságának ilyetén megtagadása egyben a teljes emberség megtagadása volt más emberi lényektől. A vallás definiálásának kérdése ezért nem pusztán akadémikus téma. Ugyanolyan alapvető, mint ez a kérdés: mi számít emberi lénynek?

III. Vallási meggyőződések
DOKUMENTUM LETÖLTÉSE