V. Az istenség és a túlvilág

A Szcientológiában nagyon kevés szó esik Istenről. Mindazonáltal hisz Istenben vagy az isteni hatalom létezésében. Nem feltétlenül egy teisztikus, személyes istent kíván meg, hanem valamiféle istenséget, Legfelsőbb Lényt vagy – ahogy a Szcientológia gyakran kifejezi – a nyolcadik befolyási szférát, vagyis Isten dinamikáját.

Meg kell jegyezni, hogy a világ vallásainak nem mindegyike, sőt nem is majdnem mindegyike hisz egy személyes istenben. Ez a helyzet például a hinduizmus nagy részében. A théraváda buddhizmus pedig filozófiai formájában egyenesen ateista. Ennek ellenére általában a nagy vallások közé sorolják.

VI. Az emberről alkotott elképzelés
DOKUMENTUM LETÖLTÉSE