III.I. A teizmus nem lényegbevágó jellemzője a vallásnak
Nem kétséges, hogy a teizmus (azaz a monoteizmus, a politeizmus és a panteizmus) nem lényegbevágó jellemzője a vallásnak. Sőt mind a tudósok, mind a laikus nyilvánosság általában vallásnak tekint olyan meggyőződésrendszereket, amelyek egyértelműen nemteisztikusak. Alább következnek példák az ilyen vallásokra.
III.II. A buddhizmus – egy nemteisztikus vallás
A buddhizmus nem egy teisztikus meggyőződésrendszer, de általában elismerik vallásként, bár élesen elüt a kereszténységtől. Ámbár a buddhizmus nem tagadja istenek létezését, ezeknek a lényeknek nem tulajdonítanak semmi olyan szerepet, amely hasonlítana egy legfelsőbb lény vagy teremtő szerepkörére. Még a japán tiszta ország szektáknál is (dzsódo-sú és dzsódosin-sú), amelyek határozottan kötődnek ahhoz a gondolathoz, hogy Buddha maga megváltó, ebből a gondolatból kimarad, hogy Buddha teremtő isten lenne.
III.III. A théraváda buddhizmus hitelvei
A théraváda buddhizmust gyakran tekintik a buddhizmuson belül annak a tradíciónak, amely a legközelebb áll Gautama Buddha eredeti tanításaihoz. A doktrínái alig hasonlítanak a kereszténységben vagy más monoteisztikus vallásokban megjelenő tantételekhez. A théraváda buddhizmus tanításaiban semmi sem utal egy legfelsőbb lény vagy egy teremtő isten létezésére. Ahelyett, hogy úgy tekintenének a látható világra, mint amit egy teremtő isten hozott létre, szubsztancia nélkülinek gondolják, és az embert is ugyanilyen átmenetinek tartják, és nem hisznek abban, hogy halhatatlan lelke van. A létezés egészét a szenvedés jellemzi, és a buddhista tanítás törekvése az, hogy az embert megszabadítsák ebből az állapotból. Az ember jelen helyzete a karmája következménye, az ok és okozat törvényéé, amely szerint az előző életekbeli tettek majdnem teljesen meghatározzák az ezután következő életek tapasztalatait. Mivel az életek olyanok, mint egy okozati lánc szemei, minden újjászületésnél van egy „feltételes származás”. Az embert tehát nem egy teremtő isten hozta létre, ahogy egy megváltó istenről sincs semmilyen elképzelés, hiszen csak a megvilágosodás teszi lehetővé az embernek, hogy megszabaduljon az újjászületések láncának szenvedésétől. Minden egyes embernek, vallási oktatás által nyújtott irányítás mellett, önmagának kell járnia a megvilágosodás útját. A buddhizmus nem tagadja az istenek mint olyanok létezését, de e lények nem imádat tárgyai, és nem látnak el semmilyen különleges szerepet. (Ezek más olyan vallási tradíciókból származó maradványok és törmelékek, amelyeket a buddhizmus váltott fel.) Bár a théraváda buddhizmusból hiányzik a teremtő isten, a megváltó isten, a halhatatlan lélek, illetve az örök büntetés vagy örök boldogság elképzelése, a buddhizmusnak készségesen és általánosan megadják a világvallás státust.
III.IV. A dzsainizmus egy ateista vallás
A dzsainizmus elismert vallás Indiában és más országokban, ahol gyakorolják, és általában szerepel a nagy vallások (általában 11-es) listáján. Sir Charles Eliot így ír róla: „A dzsainizmus ateista, és ez az ateizmus mint szabály nem mentegetőző, és nem is polemizáló, hanem természetes vallásos viselkedésként elfogadott.” A dzsainisták ugyanakkor nem tagadják a dévák (istenségek) létezését, de ezek a lények ugyanúgy alá vannak vetve a lélekvándorlás és hanyatlás törvényeinek, és nem határozzák meg az ember sorsát. A dzsainisták úgy hiszik, hogy a lelkek egyéniek és végtelenek. Nem részei az egyetemes léleknek. A lelkek és az anyag se nem teremtődnek, se nem pusztulnak el. A megváltást a léleknek a rá nehezedő idegen elemektől (karmák) való felszabadításával lehet elérni – ezek az elemek az egyén szenvedélyes cselekedetei révén nyernek bebocsátást a lélekbe. Az ilyen cselekvés következményei az állatok közötti vagy élettelen anyagként bekövetkező újjászületés – a dicséretes cselekedetek eredményezik az újjászületést a dévák között. A düh, a büszkeség, a csalárdság és a kapzsiság a lélek felszabadításának fő akadályai, de az ember a saját sorsának irányítója. Az én háttérbe szorításával és azzal, hogy egyetlen lénynek sem árt, valamint aszketikus életvezetéssel elérhető a dévaként való újjászületés. Az elkötelezett hívő erkölcsi szabályai közé tartozik, hogy a viszonzás reménye nélkül kedvességet mutat; örvend mások jóllétének; próbál enyhíteni más emberek baján; és együttérzést mutat a bűnözők iránt. Az önsanyargatás megsemmisíti az összegyűlt karmát.
III.V. A hinduizmus szánkhja iskolája –
egy nemteisztikus vallás
A hindu vallás hat ősi és eltérő iskolát ismer el ortodoxnak. Egyikük, a szánkhja, nem teisztikus, és nem is panteisztikus. A dzsainizmushoz hasonlóan a szánkhja azt tanítja, hogy sem az ősanyagot, sem az egyéni lelket nem teremtette semmi, és mindkettő elpusztíthatatlan. A lélek úgy szabadítható fel, ha megismeri az igazságot az univerzumról, és uralkodik a szenvedélyeken. Egyes írásokban a szánkhja tagadja egy személyes legfelsőbb istenség létezését, és egyébként is minden istenségfogalmat feleslegesnek és potenciálisan önellentmondónak tart, hiszen a karma működése határozza meg az ember ügyeit egészen odáig, hogy saját maga elhatározhatja, hogy megszabadulásra törekszik. A szánkhja iskola négy célja hasonló a buddhizmuséhoz: ismerni a szenvedést, amelytől az embernek meg kell szabadulnia; elérni a szenvedés megszűnését; érzékelni a szenvedés okát (ami a lélek és az anyag közötti különbségtétel kudarca); és megtanulni a megszabadulás módját, nevezetesen a diszkrimináló tudást. Más iskolákhoz hasonlóan a szánkhja is tanítja a karmikus alapelvet: az újjászületés a személy tetteinek a következménye, és a megváltás kiszakadás az újjászületések körforgásából.
III.VI. A szánkhja nemteisztikus jellege
A szánkhja magában foglal valamilyen formájú dualizmust, amely nem egy isten vagy istenek létezése körül forog. Ez nem a jó és gonosz keresztény dualizmusa, hanem a lélek és az anyag radikális megkülönböztetése. Mindkettő teremtés nélküli, végtelenül létező dolog. A világ az anyag evolúciójának eredménye. A lélek viszont nem változik. A lélek azért szenved, mert az anyag börtönébe van zárva, bár e fogság csak illúzió. Amikor a lélek már tudatában van annak, hogy nem része az anyagi világnak, a világ megszűnik létezni ennek a bizonyos léleknek, és az szabad. A szánkhja elmélet szerint az anyag evolúción, feloldódáson és tétlenségen megy keresztül. Az evolúció során az anyag intellektust hoz létre, egyéniséget, az érzékeket, erkölcsi jelleget, akaratot, valamint egy elvet, amely túléli a halált, és amely lélekvándorláson esik át. Azzal, hogy kapcsolatba kerül a lélekkel, a fizikai organizmus egy élő lénnyé változik. Csak ezzel az összekapcsolódással jön létre a tudat: sem az anyag önmagában, sem a lélek önmagában nem tudatos. Bár a lélek egy megelevenítő elem, ez maga nem az az élet, amely a halállal véget ér, és nem is olyan élet, amely áthelyeződik az egyik létezésből a másikba. Bár önmaga nem cselekszik, és nem szenved, a lélek tükrözi a bekövetkező szenvedést, nagyjából úgy, ahogy egy tükör tükröz. Ez nem az intellektus, hanem egy végtelen és szenvedélyektől mentes képződmény. Számtalan sok lélek van, és különböznek egymástól. A lélek célja, hogy megszabadítsa magát az illúziótól, és ezzel a fogságból. Amint felszabadult, a lélek állapota egyenértékű a buddhizmus nirvánájával. Az ilyen felszabadulás előfordulhat az illető halála előtt, és a felszabadított lélek dolga tanítani másokat. A halál után fennáll a teljes felszabadulás lehetősége, az újjászületés fenyegetése nélkül. A szánkhja nem tiltja a népszerű istenségekbe vetett hitet, de ezek nem részei a működési rendszerének. Az univerzum ismerete hozza el a megváltást. Ebben az értelemben a szenvedélyeken való uralkodás, nem pedig az erkölcsös viselkedés a központi elem. A jótettek csak alacsonyabb formájú boldogságot tudnak létrehozni. Az áldozat sem hatékony. A dolgok szánkhja rendszerében sem az etika, sem a rituálék nem bírnak nagy fontossággal.
III.VII. A teisztikus kritérium alkalmatlansága
A vallási meggyőződésrendszerekre adott előbbi példákból nyilvánvaló, hogy a legfelsőbb lénybe vetett hit vagy bármilyen formájú teizmus a vallás elégtelen kritériuma. Néhány keresztény kommentátor továbbra is fennálló, elavult előítélete ellenére ezt a pontot általában azonnal támogatják az összehasonlító vallástudósok és a vallásszociológusok. Nem tagadnák meg a vallási státust a buddhizmustól, a dzsainizmustól vagy a hinduizmus szánkhja iskolájától, csak mert hiányzik belőlük egy legfelsőbb lény vagy teremtő isten elképzelése.
III.VIII. A taoizmus esete
A taoizmust is általában elismerik vallásként, és az összehasonlító vallástudomány tankönyveiben rendszerint szerepel, annak ellenére, hogy a központi hittételeit nehéz koherens formába hozni. A revelációs vallásokkal ellentétben a taoizmus a természet imádatából, a miszticizmusból, a fatalizmusból, a politikai kvietizmusból, a mágiából és az ősök imádatából merít. Kínában évszázadokon keresztül hivatalosan elismerték mint szervezett vallást, templomokkal, vallási imádattal és papsággal. Elfogadta természetfeletti lények létezését: ilyenek a Jádecsászár, Lao-ce, Ling Po (természetfeletti lények seregvezére), együtt a kínai néphagyomány nyolc halhatatlanjával, a város istenével, a családi tűzhely istenével és másokkal, számtalan szellemmel együtt. A taoizmusból ugyanakkor hiányzik egy legfelsőbb teremtő, egy keresztény típusú megmentő isten, valamint egy megfogalmazott teológia és kozmológia.