Annak szabadságába, hogy valaki „gyakoroljon vagy felvegyen” egy vallást vagy meggyőződést, beletartozik, hogy szabadon kiválaszthat magának egy vallást vagy meggyőződést, lecserélheti a jelenlegi vallását vagy meggyőződését egy másikra, vagy felvehet egy ateista nézőpontot, valamint annak a joga is, hogy megtartsa a vallását vagy meggyőződését. A Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának 18. cikke megtiltja a kényszer használatát, amely akadályozná az arra való jogot, hogy valaki gyakoroljon vagy felvegyen egy vallást vagy meggyőződést, és ez tartalmazza fenyegetés, erőszak és büntetés alkalmazását vagy gazdasági szankciókat, amelyekkel a vallásos meggyőződésükhöz és közösségükhöz ragaszkodó hívőket akarják arra késztetni, hogy tagadják meg a vallásukat vagy meggyőződésüket, vagy térjenek át. A kényszerítési irányelvek vagy gyakorlatok, amelyek a személytől olyan nyilatkozatokat vagy kijelentéseket követelnek meg, hogy nincs kapcsolatban egy vallással vagy meggyőződéssel, és így korlátozzák az oktatáshoz, orvosi ellátáshoz, munkahelyekhez, szolgálati szerződésekhez vagy közhivatalokhoz való hozzáférését, szintén megsértik az emberi jogokat. [21]
A II. vatikáni zsinat, miután gondosan egyeztetett más vallásokkal, Dignitatis humanae című kiadványában összefoglalta és újra megfogalmazta e vallásszabadságot és toleranciát érintő témák nagy részét, többek között a következőket jelentve ki a vallási kényszermentességről:
Az emberi személynek joga van a vallásszabadsághoz. E szabadság abban áll, hogy minden embernek mentesnek kell lennie egyesek, társadalmi csoportok vagy bárminemű emberi hatalom kényszerítő hatásától, mégpedig úgy, hogy a vallás tekintetében senki se legyen kénytelen lelkiismerete ellen cselekedni, s ne is akadályozzák abban, hogy – jogos határok közt – magánéletében vagy nyilvánosan, egymagában vagy közösségben lelkiismerete szerint cselekedjék. Az emberi személy e jogát a vallásszabadsághoz a társadalom jogrendjében úgy kell elismerni, hogy polgári joggá váljon. [22]
