A VALLÁSI TÜRELEM ÉS
A VALLÁSI SOKSZÍNŰSÉG

Az elmúlt évtizedekben mind a világigenlő, mind a világtagadó vallások száma nőtt (és másoké is, amelyeket nem könnyű besorolni ezekbe a tág dichotómiás fogalmakba). A világtagadó vallások abból nőttek ki, hogy tagadták azt, amit hajlamosak voltak a nyugati társadalom növekvő materializmusaként, fogyasztói megközelítéseként és hedonizmusaként tekinteni. Némelyikük a kereszténység aszketikus tradíciójának köszönheti az orientációját, mások a környezetet érintő ügyekhez vonzódtak, megint mások pedig ugyanabból a légkörből merítettek, amelyből az 1960-as évek „hippi” kultúrája létrejött. Ezzel ellentétben, a világigenlő orientációk erős folytonosságot mutatnak a jelenkori világi kultúrával és a 20. századi kereszténységben mutatkozó megváltozott tendenciákkal. Ahogy a vallási érdeklődés eltávolodott a halál utáni élet fontosságától, amelyre a megelőző évszázadokban a kereszténység figyelme elsősorban irányult, új vallási mozgalmak is elkezdték hangsúlyozni a megváltás e világon és jelen életben való elérésének gondolatát. Az életjobbítás, a boldogságra törekvés, az emberi potenciál valóra váltása tiszteletre méltó és széles körben támogatott célokká váltak, és nem meglepő, hogy az új vallásoknak magukévá kellett tenniük ezeket. Egy szűkösség, természeti katasztrófák, éhínség és alacsony szintű technológia által jellemzett világban a vallási aszketizmus helyénvaló etika volt. Ez megfelelt egy olyan termelő társadalom igényeinek, ahol el kellett fogadni a kemény munkát és az alacsony díjazást, ahol a vágyak kielégítését el kellett halasztani (gyakran a feltételezett halál utáni életbe), hogy a tőke felhalmozódhasson. De egy fogyasztásorientált társadalomban, ahol a technológia nagyobb igényt teremtett a megszerzendő jómódra és előnyökre, egy aszketikus etika szembemenne azzal az igénnyel, hogy az embereket a költekezéssel, a szórakozás és anyagi jólét hajszolásával a gazdaság élénkítésére ösztönözzék. Ahogy a kereszténység tradicionális aszketizmusa divatjamúlttá vált, úgy a vallásos spiritualitás új sémáinak orientációi elkezdték tükrözni az új társadalmi eszmeiséget. A világi társadalomban meglevő hedonista értékek jelenkori aktualitása egyre erősebben tükröződik még a vallás fő áramlatában is. Az optimizmust és a korlátlan haszonra helyezett hangsúlyt, amely a fő áram mellett a keresztény tudományban is megjelent, a fő felekezeteken belül a pozitív gondolkodás hirdetése követte a protestáns Norman Vincent Peale, a katolikus Fulton Sheen és a zsidó Joshua Liebman rabbi által. Az utóbbi évtizedekben láttuk a prosperitásteológia kifejlődését, amely legitimizálja azokat az előnyöket, amelyekre a keresztények egy imával teli vallástól számíthatnak. A fokozott önuralom, öntudat, önfejlesztés, életjobbítás és a szellemi gazdagodásra való átfogóbb képesség elérésére szolgáló pszichológiai technikák számos vallási mozgalom repertoárjának részévé váltak, ahogy a társadalom eltávolodott a bűnnel terhelt teológiák támogatásától, amelyek egykor a keresztény tanítások központi elemei voltak.