Hogyan maradj egészséges | Eszköztár a megelőzéshez

XXXII. Milyennek kell lennie egy vallásnak?

A vallásos meggyőződések és a velük együtt járó erkölcsi értékek általában szervezeti struktúrákon, előírt eljárásmódokon belül jelennek meg, és adott szimbólumokban fejeződnek ki. A nyugati társadalomban a keresztény intézményformák olyan jól megalapozottá váltak, hogy még az elvilágiasodott laikusok számára is gyakran kézenfekvő feltételezés, hogy egy vallásnak a kereszténységhez hasonló struktúrákkal és szimbólumokkal kell rendelkeznie. A különálló vallási imádati épület, egy stabil gyülekezet, amelyet a helyi papság szolgál, amelynek joga van arra, hogy közvetítsen, vagy tanácsot adjon, mind olyan dolgok, amelyek analógiáit elvárják más vallások esetében is. Ám egy felületes vizsgálatnak is világossá kell tennie, hogy a vallásnak nem kell olyannak lennie, mint ez a modell. A világ fő vallásai a legkülönfélébb elrendezéseket mutatják, kezdve egyrészt a papság intézményével, az áldozatbemutatás gyakorlatával és a szentségek kultuszával, mely utóbbi bőven használ további segédeszközöket (amilyen a tömjén, a tánc és a képi elemek), egészen a buzgó aszketizmusig és a kizárólagosan a szóbeli kifejezésre és imára támaszkodásig. Mindkét véglet előfordulhat egyetlen főbb tradíción belül, a hinduizmusban vagy a kereszténységben, miközben ortodox formájában az iszlám egyöntetűbben aszketikus – az eksztatikus megnyilvánulásai a peremén történnek.

A vallási imádat formája és gyakorisága a különböző vallások között jelentősen eltér. Eltérő dolgokat jelent, és jellegzetes formát ölt a nem teisztikus rendszerekben, amilyen például a buddhizmus. Mivel nincs transzcendens istenség, nincs értelme a könyörgésnek, nincs helye az imádatnak, nincs szükség függőség, alázat és alávetettség kifejezésére, nincs céljuk a magasztaló nyilatkozatoknak – amely cselekedetek mind a keresztény imádat részét képezik. Ám a jelenkori keresztény imádat maga is egy hosszú fejlődési folyamat eredménye. A zsidó-keresztény tradíció gyökeresen megváltozott az évszázadok során. Az Ótestamentumban megkövetelt állatáldozat egy bosszúszomjas Isten számára messze távol áll például a 19. századi fő áramú protestantizmus hitbuzgalmi gyakorlatától. A kántálás és a metrikus zsoltáréneklés népszerű himnuszokkal való helyettesítése néhány száz év alatt alaposan megváltoztatta a keresztény imádat kinézetét. Mára az antropomorf isten fogalma már szertefoszlott a kereszténységben, és a modern teológia nézőpontjából a jelenkori keresztény imádat, amelyben bőségesen vannak antropomorf képek, kimondottan anakronisztikus. Aligha meglepő, hogy néhány modern felekezetnek, amelyet nem terhelnek a régi tradíciók (amelyekben az ódonság patináját könnyen összetévesztik a szentség aurájával), csökkentenie kellett volna, vagy akár teljesen el kellett volna távolítania a múlt antropomorfizmusának nyomait. Ugyanakkor még az ilyen evolúciós trendektől eltekintve is bőven akad eltérés a keresztény felekezetek között, alátámasztva azt a nézetet, hogy a vallási imádattal kapcsolatos bármilyen sztereotípia tévútra visz a vallás mai világbeli többoldalú sokféleségének megértésében. Így a római egyház kifejlesztette a hallás, a látás és a szaglás bonyolult használatát a hit szolgálatában. A katolikus liturgia, bár tartózkodik a tánc és a drogok használatától, amelyeket más vallásokban viszont alkalmaztak, gondosan kidolgozott rituálét, szentségeket és miseruhákat alkalmaz, nagyon gazdag szimbólumokban, és bőséges számban találunk szertartásokat az egyház naptárában és hierarchiájában, valamint az átmeneti rítusokat az egyének számára. A római katolicizmussal legélesebb ellentétben állnak a kvékerek, akik visszautasítják a papság bármilyen elképzelését, bármilyen rituálé bevezetését (még a szentségek nélküli megemlékezést alkalmazókat is, amelyek bizonyos protestáns felekezetekre jellemzőek), valamint a képi elemek és a miseruhák használatát. Kisebb-nagyobb mértékben jellemző a protestáns vallásra, hogy hangsúlyt fektet a laikus cselekedetekkel való megelégedésre és ezek elégségességére, a megszentelt dolgok, legyen szó épületekről, helyekről, évszakokról vagy ceremóniákról, illetve a talizmánokhoz és a rózsafüzérekhez hasonló segédeszközök elutasítására. Az evangélikusok visszautasítják a papság gondolatát, a kvékerek, a Brethren, a krisztadelfiánusok és a keresztény tudomány pedig fizetett papság nélkül működnek. Míg a legtöbb protestáns felekezet megőrzi a kenyértörés szertartását, ezt gyakran csak a szentírásnak engedelmeskedve, megemlékezésként teszik, nem pedig mint bármilyen belső erővel rendelkező aktust. Tehát, bár néhány esetben eltérő műveleteknek hasonló céljaik vannak, más esetekben, mint amilyen a kenyér megtörése, a látszólag hasonló cselekedet a felekezet tanításaival összhangban más jelentéssel bír. Ahol, mint a keresztény tudományban, az istenségre mint elvont alapelvre tekintenek, a vallási imádati cselekedetek, bár megvan az a megszokott vallási céljuk, hogy a hívőt raportba hozzák egy isteni elmével, egészen más színezetet öltenek, mint az istenség antropomorf nézőpontját megtartó felekezetek könyörgési gyakorlatai.

Az új vallások – és minden vallás új volt valamikor – hajlamosak figyelmen kívül hagyni vagy elvetni a régebbi, meghonosodott hitek hagyományos gyakorlatainak és intézményeinek egy részét.
Még valószínűbb, hogy így tesznek, ha gyorsuló társadalmi és technikai fejlődés időszakában bukkannak fel, amikor a hétköznapi emberek életének sémái gyökeres változáson mennek át, és amikor az alapvető intézményekkel – család, közösség, oktatás, a gazdasági rend – kapcsolatos felfogás változásban van.

Az új vallások – és minden vallás új volt valamikor – hajlamosak figyelmen kívül hagyni vagy elvetni a régebbi, meghonosodott hitek hagyományos gyakorlatainak és intézményeinek egy részét. Még valószínűbb, hogy így tesznek, ha gyorsuló társadalmi és technikai fejlődés időszakában bukkannak fel, amikor a hétköznapi emberek életének sémái gyökeres változáson mennek át, és amikor az alapvető intézményekkel – család, közösség, oktatás, a gazdasági rend – kapcsolatos felfogás változásban van. Egy dinamikusabb társadalomban – ahol egyre személytelenebbek a társadalmi kapcsolatok, új kommunikációs módok befolyása érvényesül, és mindenféle információ és tudás egyre szélesebb körben terjed – számítani lehet a vallási megnyilvánulások megnövekedett sokszínűségére. Valószínűtlen, hogy a nyugati társadalom új vallásai alkalmasnak fogják találni a két, három, négy, tizenöt vagy még több évszázaddal ezelőtt keletkezett egyházak struktúráját. Például, tekintve a modern népesség megnövekedett társadalmi, földrajzi és napi mobilitását, nem lenne helyénvaló feltételezni, hogy az új vallások gyülekezeti szempontból stabil és statikus közösségekké szerveződnek. A pulpitust és a nyomdagépet más kommunikációs technikák váltották fel, és más tevékenységi területekhez hasonlóan meglepő lenne, ha az új vallások nem használnák fel annak a korszaknak a fejlettebb eszközeit, amelyben létrejönnek. Ha nem a vallás tradicionális sztereotípiája szerint tesznek dolgokat, ha a nyugati társadalmon kívül keresik a legitimációjukat, vagy ha új technikákat alkalmaznak a spirituális megvilágosodás érdekében, az nem zárja ki őket az emberi vallásosság megnyilvánulásainak köréből.

XXXIII. Következtetés
DOKUMENTUM LETÖLTÉSE