Hogyan maradj egészséges | Eszköztár a megelőzéshez

XXIV. Tradicionális szekták

Szigorúan nézve azok a mozgalmak számítanak szektának, amelyek „különvált hívőket” alkotnak, vagyis olyan csoportosulások, amelyek – mivel hitelvek, gyakorlat vagy szervezet szempontjából mások – leszakadtak a fő áramú egyház(ak)tól, amely(ek)nek az átfogó tradícióját azonban nagyrészt követik. Ez a követési elem, valamint az, hogy az idő múlásával a különbségeik fontossága csökkent, lehetővé tette, hogy bizonyos egykori szekták fokozatosan felekezetnek számítsanak. A felekezetek általában közel azonos szintű megbecsülést élveznek. Annak köszönhetik az elismerésüket, hogy azok a kérdések, amelyekben feszültség áll fenn a szélesebb társadalom felé – és ez a feszültség tipikus jellemzője a szektának minősített mozgalmaknak –, megoldódnak vagy szertefoszlanak. Így a baptisták, Krisztus tanítványai, a nazarénusok és bizonyos tekintetben a metodisták is mind olyan csoportosulások, amelyek bejárták a szektából felekezetté válás folyamatát. Bizonyos mozgalmak felekezeti státusának fokozatos elismerése ugyancsak a szélesebb társadalom növekvő türelmére utal, ahogy e mozgalmak jogi megkötései (Európában) és a társadalom ellenérzései, amelyeket e mozgalmak elszenvedtek, végül mérséklődtek.

Ugyanakkor nem minden szekta fejlődik felekezetté, és sok minden függ a létrejöttük körülményeitől és attól, hogy hogyan viszonyulnak a világhoz, ami a tanításaikat is jellemzi. Az olyan szektáknál – mint a Jehova tanúi és a krisztadelfiánusok –, amelyek a korai második eljövetelt helyezték hitük fókuszába, valószínűleg meg is fog maradni a szektariánus feszültség a szélesebb társadalom felé, különösen, ha erőteljes evangelizáló programot folytatnak. Ugyanígy az olyan szektáknál is, mint például az Exclusive (vagy Plymouth) Brethren, amelyek (bár szintén támogatják a Krisztus korai visszatérésébe vetett hitet) központi gondolata a visszahúzódás a szélesebb társadalomtól, amelyet eredendően gonosznak tekintenek, a saját kizárólagos közösségükbe. Az ilyen szekták és a hatóságok között, illetve időnként a szekták és a nagyközönség között meglévő feszültség nem annyira a büntetőjog bizonyos kitételeire koncentrálódott, hanem arra, hogy a szektatagok elutasították, hogy részt vállaljanak az olyan polgári kötelezettségekből, amelyeket az állampolgároktól általánosan elvárnak. Tehát jellemzően lelkiismereti okokból megtagadták a katonai szolgálatot, vagy néhány szekta esetében igyekeztek felmentést kapni az esküdtszéki szolgálat alól, vagy a szakszervezeti tagság alól olyan országokban (Nagy-Britannia és Svédország), ahol bizonyos iparágakban az ilyen tagság tulajdonképpen vagy lényegében kötelező. Idővel egyik országban a másik után engedélyeztek lelkiismereti jogokat, például az Egyesült Államokban Jehova tanúinak engedték, hogy ne tisztelegjenek a nemzeti zászló előtt, és ne kelljen részt venniük a nemzeti himnusz eléneklésében az iskolai gyűléseken vagy más nyilvános alkalmakkor. A keresztény szekták ilyen és más esetekben országos vagy olykor nemzetközi bíróságok előtt harcoltak, és gyakran pert nyertek: ezzel kitágították a vallásszabadság hatókörét. De ahogy azok a szekták, amelyek végül felekezetté léptek elő, ezek is, különösen a legkorábbi időszakban, amikor még új mozgalmak voltak, gyakran voltak kitéve üldözésnek, diszkriminációnak és zaklatásnak.

XXV. Az új vallások ellenzése
DOKUMENTUM LETÖLTÉSE