Hogyan maradj egészséges | Eszköztár a megelőzéshez

XV. A théraváda buddhizmus

A buddhizmus elsősorban az emberrel foglalkozik, nem az anyagi univerzummal. Az érzékelhető világról azt tartják, hogy anyagtalan, és állandó változásban van. Maga az ember nem kevésbé átmeneti, mint az anyagi világ. Nem egy én, és nem is tartalmaz egy ént, hanem inkább egy jelenségköteg, amelynek teste az átmeneti, fizikai világ része. Az ember mentális és fizikai jelenségek sorából épül fel, amelyek mindig feloldódnak és szétesnek. Ötféle „felfogásként” jelenik meg: test; érzékelés; megismerés; mentális jelenségek; és öntudat. Ki van téve a valamivé válás és elmúlás körforgásának [szamszára]. Az állapota szenvedés, és ez jellemez minden létezést. A szenvedést a kéjvágy és a gyönyör okozza, és minden buddhista tanítás arra irányul, hogy felszabadítsa az embert a szenvedés alól. Minden ki van téve a születés és halál körforgásának. Az újraszületésről úgy tartják, hogy különböző, hierarchikusan felfogott birodalmakban történik, általában öt szinttel ábrázolva: istenként, emberként, szellemként, állatként vagy a pokolban (és néha egy hatodik: démonként). E státusok közül az ember az, amelyben a felszabadulás a legkönnyebben elérhető, még ha távoli is a dolog. Az állatok túl ostobák ahhoz, hogy kívánják a felszabadulást, az istenek pedig túl dölyfösek hozzá.

A karma törvénye semleges, kérlelhetetlen folyamatként működik, amelyben a múltbeli tettek olyan okok, amelyeknek a következő életekben hatályba lépő következményei vannak. Így a jelen létezésben tapasztalt állapotot úgy kell tekinteni, hogy azt múltbeli tettek okozták. Bár a karma nem teljesen determinisztikus, a minőséget, a körülményeket és a fizikai megjelenést a karma határozza meg. Mindazonáltal a tettek szabadok maradnak, és az indítékok, továbbá a tettek hatályba léptetik a karmát. A jótettek javítják a jövőbeli életek kilátásait. A jövőbeli életekbe való újraszületés mindazonáltal nem utal a lélekben való hitre, mivel nem úgy tekintik, hogy az embernek bármilyen pszichikai létfolytonossága lenne. Minden élet a következő újjászületésre irányuló impulzus. Tehát van egy „feltételes származás”, és az életek olyanok, mint egy okozati lánc szemei. Mindegyik élet feltételes függőségben van az előző életektől, ahogy egy lángot egy másikról gyújtanak meg.

A bűn elképzelése – mint a megváltás és elkárhozás keresztény sémájának központi eleme, mint isten(ek) ellen elkövetett vétség – ugyancsak hiányzik a buddhizmusból. Helyette vannak üdvös és bajt hozó cselekedetek, amelyek az újjászületések és szenvedés láncából való végső megszabadulás felé vagy az ellenkező irányba vezetnek.

A bűn elképzelése – mint a megváltás és elkárhozás keresztény sémájának központi eleme, mint isten(ek) ellen elkövetett vétség – ugyancsak hiányzik a buddhizmusból. Helyette vannak üdvös és bajt hozó cselekedetek, amelyek az újjászületések és szenvedés láncából való végső megszabadulás felé vagy az ellenkező irányba vezetnek. Az embert a vágy (sóvárgás) zárja be az ismételt újjászületés rendszerébe. Az öröm, a vágy, az élvezet, a kötődés, a sóvárgás a valamivé válásra vagy a pusztításra mind szenvedéshez vezet. A kötődés és a sóvárgás alóli felszabadulás vezet el a szenvedés megszűnéséhez. Az újjászületések láncából való megszabadulás a nirvána, a sóvárgás megszűnése, és ezt csak a megvilágosodáson keresztül lehet elérni. Azok, akik erre törekednek, előbb vagy utóbb el fogják érni, és így megszűnik a tudatlanságuk. A teljes megvilágosodást, amely elhozza a nirvánát, minden egyénnek önmaga számára kell elérnie. Bár oktatással lehet neki segíteni, az utat mégis önmaga számára kell kitaposnia. Az ortodox kereszténység tanításaival ellentétben a théraváda buddhizmus fenntartja, hogy nincs olyan mennyei lény, amely képes közbenjárni a hívő érdekében, vagy segítséget adni neki a megváltáshoz vezető útján, és ezt a célt nem lehet imával elérni. Maga a nirvána nem semmiség, ahogy néha a keresztények lefestik, hanem olyan állapotként fogható fel, amelyet elragadtatás, halálnélküliség, tisztaság, igazság és örök béke jellemez, és minden szenvedély kioltásával érhető el. Ez a „nem-énség” megvalósulása.

A megszabadulásra irányuló gyakorlati vállalkozás a következő nyolcrétű útvonal bejárását jelenti: helyes nézőpontok; helyes megoldás; helyes beszéd; helyes viselkedés; helyes életvitel; helyes erőfeszítés; helyes tudatosság; és helyes meditáció. Mindezeket a rendelkezéseket egyidejűleg kell követni. Ennek elmulasztása nem jelent mulasztásos bűnöket, hanem pusztán a felvilágosult önérdekkel összhangban való cselekvés elmulasztását. A követők esküvel fogadják, hogy betartják a tíz tiltást; lemondanak a tíz kötelékről, amelyek az embereket az egóhoz kapcsolják; és lemondanak a tiltott erkölcstelen cselekedetekről. De a hangsúly inkább a nyájasságon van, mint az erkölcsi kánonok puszta fenntartásán. A vallási gyakorlat egész lényege, hogy az ego érzékcsalódását leküzdve felül kell kerekedni a szenvedésen, és ezáltal megállítani az újjászületések és a lélekvándorlás körforgását.

Más ókori vallásokhoz hasonlóan a buddhizmus is befogadta azon területek népi vallásainak maradványait, ahol gyökeret vert, és számos idegen „lerakódás” között mind az ősi tanítások formális rendszerében, mind a théraváda területeken működő mai buddhisták tényleges gyakorlatában megtaláljuk annak az elképzelésnek az elfogadását, hogy léteznek istenek. Ezeket a lényeket nem tekintik imádat feltétlen tárgyainak, nem töltenek be különleges szerepet, és teljesen perifériás szerepük van a buddhista üdvözüléstan központi témáihoz képest, pusztán olyan más vallási tradíciók maradványaiként vagy hordalékaként vannak jelen, amelyeket a gyakorlati buddhizmus eltűr, és amelyekkel összefér.

Végül érdemes megjegyezni, hogy a buddhizmusban nincs hagyományos egyházközségi szerveződés. A szerzeteseknek nincsenek lelkipásztori kötelezettségeik. Bár az utóbbi évtizedekben néhány szerzetes néha vállalt oktatási feladatokat, illetve végzett közjóléti munkát, hagyományosan mindig is elsősorban – ha nem kizárólag – a saját megváltásuk érdekelte őket, és nem a közösségi szolgálat vagy a laikusok lelkipásztori gondozása. Kizárólag úgy adnak lehetőségeket a laikusoknak az érdemszerzésre és ezzel jó karma létrehozására, hogy lehetőségeket biztosítanak számukra, hogy adakozzanak a szerzeteseknek a mindegyikük által magával hordott koldulócsészéjük feltöltésével, amely a szegénységüket és a függőségüket jelképezi.

Ez az áttekintés a théraváda buddhisták tanításáról világossá teszi az éles kontrasztot e vallás és a kereszténység között. Nincs teremtő isten, ezért az itteni vallási imádat radikálisan különbözik attól, amely a keresztény egyházakban dominál. Nincs fogalmuk eredendő bűnről, nincs elképzelésük egy személyes megváltóról vagy isteni közbenjárásról. Hiányzik egy folytonos tudatú halhatatlan lélek elképzelése, és a nirvána, illetve a véget nem érő újjászületések éles kontrasztban vannak a dicsőség, illetve az örök szenvedés hagyományos keresztény elképzelésével. Nincs meg a hús és a szellem dualizmusa. Nem kevésbé fontos, hogy a történelem fogalma nem lineáris, ahogy a kereszténységnél megtaláljuk a kezdeti boldogságot, az ember bukását, az istenség közvetett önfeláldozását, a globális apokalipszist és végül a megmentett elit feltámadását a mennyei dicsőségre. Az újjászületések ciklikus sémája olyan orientáció, amelyben ott vannak az alapvető utalások a buddhista világnézet más oldalaira, és amely különbözik az idő, a haladás, a munka és az anyagi sikerek nyugati elképzelésétől. Bár a múltban gyakran ítélték el mint ateista rendszert, amely egy személytelen törvényt tekint a végső hatalomnak az univerzumban, és távol esik a hagyományos nyugati előítéletektől azzal kapcsolatban, hogy milyennek kell lennie a „valódi vallásnak”, ennek ellenére a buddhizmust ma egyetemesen elismerik mint vallást.

XVI. Sokszínűség a vallások között: a dzsainizmus
DOKUMENTUM LETÖLTÉSE