Dr. J. Gordon Melton, igazgató
Az Amerikai Vallások
Kutatóintézete
A 20. század végéhez közeledve a vallási pluralizmus a vallási élet fontos részévé vált. A 19. században megjelent pluralizmus ebben a században kivirult, az emberi lények jogaival és szabadságjogaival kapcsolatos program jelentős elemeként. És bármilyen adott társadalomban az emberi szabadság általános állapotának legjobb mutatója a vallásszabadság.
A vallási sokszínűség növekedését az tette lehetővé, hogy az egyházi struktúrák kikerültek az állami irányítás és kivételezés alól. Ennek következtében a sokszínűség felbukkanása létrehozta az úgynevezett világi államot, amely képes lefektetni egy törvényt, miközben közvetítőként lép fel, és lehetővé teszi különböző vallási csoportok békés egymás mellett létezését. Egy nyitott társadalomban a vallási különbségek bensőséges párbeszédre adhatnak alkalmat, amely a résztvevők saját spirituális életének nagyobb megbecsüléséhez vezet, és megnöveli a tudatosságot az emberi létezés sokszínűségével kapcsolatban, ahelyett hogy ürügyként szolgálna az ellenségességre, vagy motivációként a félreértésre és az irracionális gyűlöletre.
A kommunikáció és a közlekedés javulásával a pluralizmus növekedése a 20. század végén felgyorsult. A múlt században a keresztény mozgalom bevezette a kereszténység legtöbb változatát Afrika, Ázsia és a Közel-Kelet hagyományos vallási kultúráiba. A II. világháború óta az emberek tömeges Nyugatra vándorlása elhozta a keleti vallások minden elképzelhető formáját Európába és Észak-Amerikába. Ugyanakkor a telefon, a televízió és a személyi számítógép mindegyik kultúra tapasztalati bölcsességét (ezek szellemi erőforrásait is beleértve) világszerte elhozta az emberek otthonába. Ma azt a néhány megmaradt helyet kivéve, ahol vallásszabadságot gátló törvények vannak érvényben, minden modern nagyvárosban – Londonból Nairobiig, Tokiótól Rio de Janeiróig – a világ vallásainak jelentős kisebbségi közösségei találnak otthonra.
A vallásos pluralizmus felemelkedése már önmagában rákényszerített bennünket, hogy felülvizsgáljuk a vallás társadalmi szerepéről vallott nézeteinket – különösen arról a feltételezett szükséges funkciójáról, hogy cementként tartja össze egy nemzet különböző csoportjait. A nemzeteket éppoly könnyen összetarthatja a kölcsönös szabadságvágy és az ezzel járó jó élet, mint a kultúra- és hitbeli azonosság iránti bármilyen igény. Láttuk, hogy bizonyos nemzetek képesek arra, hogy egészen jól működjenek világi és vallási szempontból sokszínű környezetben, és láttuk, hogy a társadalmak széthullása következik be, ha a kormányok megpróbálnak vallásos uniformitást kényszeríteni olyan emberekre, akiknek már nagy elvárásaik vannak a személyes szabadság terén.
Ugyanakkor az új vallásokhoz való hozzáállásunknak, amely nagyrészt a régebbi vallási közösségek nézőpontjából fejlődött ki, jelentős változáson kell keresztülmennie, különösen, mivel a nyugati vallási intézmények a nagy nyilvánosság bizalmát és hűségét érintő súlyos hanyatlással néznek szembe. Egy generációval ezelőtt azt gondoltuk, hogy a régebbi vallások a bevált igazságok letéteményeseiként nemzedékről nemzedékre fenn fognak maradni, miközben az új vallásokat kérészéletű ügyeknek tekintettük. Az utóbbiakat elvetették mint kis, sekélyes személyes kultuszokat, amelyek karizmatikus figurák köré épülnek, és az alapítójuk halálával úgyis elenyésznek. De ahogy bizonyos új vallások – mint például a baháj hit és a mormon egyház – nemcsak túlélték alapítójukat, hanem továbbfejlődve hívek millióit magába foglaló nemzetközi vallási közösségekké alakultak, láthattuk, hogy az innovatív vallási formákat létrehozó késztetés valamennyi nép természetes mederben folyó társadalmi életének része. Az emberek állandóan új áhítatformákat teremtenek, elfeledett struktúrákat élesztenek fel, és adnak új életet nekik, a szellemi élet személyes variációit fejlesztik ki, és új vallási szervezeteket alapítanak. E formák közül sokat intézményesítenek nagyobb vallási közösségeken belüli helyi változatként, újjáélesztési mozgalomként, közösségi rituálék némileg láthatatlan privát megnyilvánulásaként, valamint további versengő felekezetként és vallási csoportként.
A következő tanulmányban Bryan R. Wilson, az új vallások tanulmányozásának elismert dékánja, tiszta és tömör áttekintést nyújt egy toleráns társadalom fejlődéséről, valamint az ezzel együtt fellépő vallási sokszínűség természetéről. A Nyugaton a sokszínűség kialakulása teológiai szempontból együtt járt a keresztény közösségben korábban elfogadott, egyedülállóságot hirdető elképzelések átértékelésével (és elvetésével). Ezt a folyamatot nagy mértékben a világ vallásaival kapcsolatos tudatosság növekedése diktálta. A kereszténységen belül a több generáción átívelő teológiai csatározás több ezer felekezetet eredményezett, a teológia, a szervezeti formák, az egyházi élet, a vallási imádat és az etikai állásfoglalás látszólag végtelen számú variációjával. Ahogy összevetjük a kereszténységet a különféle vallási közösségekkel, hamarosan ráébredünk, hogy a kereszténységen belül a teológiák és rituáléstílusok közötti különbségek majdnem olyan nagyok, mint a keresztény gondolkodás és imádat, illetve a más hitközösségek által gyakorolt gondolkodás és vallási imádat közöttiek.
Emellett – ahogy Wilson megjegyzi, és egy sor bírósági teszt igazolja – nagy kihívást jelent a vallási türelemre a bővülő megértésünk arra vonatkozóan, hogy milyen jelenségeket és közösségeket sorolhatunk be jogosan a „vallás” szó alá. Ma csak néhányan száműznék a hindu és a buddhista csoportokat a külső sötétségbe. Némelyik újabb, frissen kialakult vallásnak meg kellett küzdenie azért, hogy joga legyen vallásként létezni. Az újabb, nem teisztikus és az embert a középpontba állító hitek bőségesen szemléltetik, hogy egy vallás bármiféle istenség vagy feltárult igazság elismerése nélkül is létezhet, és létezik is.
Végül Wilson közvetetten arra is utal, hogy ha nem veszünk tudomást a szomszédságunkban valószínűleg már meglevő sokszínűségről, az komolyan akadályozhatja a türelem terjedését és a vallásszabadság bővülését. Hajlunk a megszokott dolgok méltánylására, és hogy rossz hírbe hozzuk azokat, akik olyan gyakorlatokat követnek, amelyeket másnak találunk, és amelyek belső logikáját nem értjük. Könnyebbnek találjuk karikírozni mások vallási életét, mint abba fektetni az energiát, hogy megtaláljuk benne, hogy mivel vagyunk egy hullámhosszon, és mit méltányolunk.
Tehát ezt az értekezést az Amerikai Vallások Kutatóintézete előzetes orientációs térképként kínálja a mindannyiunkat körülvevő vallási megnyilvánulások világához. Megad néhány égetően szükséges, nemítélkező szempontot, amelyekkel elkezdhetjük megérteni a különféle vallási csoportok és szellemi közösségek természetét, még azokét is, amelyekről nem esik szó, és nincsenek név szerint megvitatva az alábbiakban, legyenek bár régi, intézményesített egyházak vagy modern, új vallások.
J. Gordon Melton
Amerikai Vallások Kutatóintézete
1995. május
Az Amerikai Vallások Kutatóintézetét 1969-ben alapították az Észak-Amerikában jelen lévő vallási csoportokkal és szervezetekkel foglalkozó kutatási létesítményként. Az 1990-es években, amikor létrejött valamiféle megegyezés az új vallásokkal kapcsolatos ismereteink egységesítéséről, a kutatási területét kiterjesztette Európára, Afrikára és Ázsiára. Támogatja a Santa Barbara-i Kaliforniai Egyetem Davidson Könyvtárában fenntartott amerikai vallási gyűjteményt, és különféle referenciakönyveket és tudományos monográfiákat jelentet meg különböző vallási csoportokról és jelenségekről.
