Hogyan maradj egészséges | Eszköztár a megelőzéshez

II. A vallás ismérvei

ii.i. A vallás legfontosabb jellemzői

Az iménti megfontolásokkal összhangban most már leírhatjuk – absztrakt és általános kifejezések alkalmazásával – a vallás legfontosabb jellemzőit. Az alábbiakat nem szabad univerzálisan alkalmazható definíciónak tekinteni, hanem inkább csak a vallásokban gyakran fellelhető jellegzetességek és funkciók felsorolásának. Ezek a következők:

(a) olyan erőbe (vagy erőkbe) vetett hit, amely meghaladja a szokványos észlelhetőséget, és akár lények egy egész posztulált rendjét is magában foglalhatja;

(b) az a hit, hogy ez az erő nem csupán befolyásolja a természeti és társadalmi rendet, hanem közvetlenül hat rá, sőt lehet, hogy az teremtette;

(c) az a hit, hogy valamikor a múltban közvetlen természetfeletti beavatkozás történt az ember dolgaiba;

(d) az a hit, hogy természetfeletti erők irányították az emberi történelmet és az emberek sorsát: ha ezeket az erőket antropomorfisztikusan ábrázolják, akkor általában pontosan körülírt célokkal rendelkezőnek tartják őket;

(e) fennáll az a hiedelem, hogy az ember szerencséje ebben az életben és a halál utáni élet(ek)ben attól függ, hogy milyen kapcsolatokat alakított ki ezekkel a transzcendentális erőkkel, vagy nekik megfelelően;

(f) gyakran (de nem mindig) hisznek abban, hogy bár transzcendens erők önkényesen alakíthatják az egyén sorsát, ha az egyén az előírt módokon viselkedik, akkor befolyásolhatja azt, hogy mit fog tapasztalni ebben vagy későbbi életében (életeiben), illetve mindkettőben;

(g) vannak előírt cselekedetek, amelyeket egyénileg, kollektíven vagy reprezentatív módon hajtanak végre – ezek a rituálék;

(h) fennmaradnak engesztelő cselekedetelemek (még a fejlett vallásokban is), amelyekkel egyének vagy csoportok segítségért folyamodhatnak természetfeletti forrásokhoz;

(i) a hívők áhítatot, hálát, hódolatot vagy engedelmességet kifejező dolgokat ajánlanak fel, illetve bizonyos esetekben ez meg van kívánva tőlük, rendszerint a hitre jellemző természetfeletti erő(k) szimbolikus reprezentációjának jelenlétében;

(j) a természetfelettivel azonosított bizonyos nyelvi elemek, tárgyak, helyek, építmények vagy évszakok rituális jelentőségre tesznek szert, és ezek maguk mélyen tisztelt tárgyakká válhatnak;

(k) vannak rendszeres rituális vagy valamit bemutató cselekedetek, hódolatnyilvánítások, ünnepség, böjt, kollektív bűnbánat, zarándoklás, illetve istenségek, próféták vagy nagy vallási tanítók e világi életének epizódjait bemutató színjátékok vagy megemlékezések;

(l) a vallási imádati és tanításokat bemutató alkalmak közösségi érzéseket ébresztenek, és erősítik a jóakaratot, a közösségvállalást és a közös identitás érzését;

(m) a hívőkre vonatkozóan gyakran előírnak erkölcsi szabályokat, bár ezek hatásköre változó: megfogalmazhatják őket jogi vagy rituális kifejezésekkel, vagy tekinthetik őket egy kevésbé specifikus, magasabb rendű etika szellemében is;

(n) a szándék komolysága, a kitartó elkötelezettség és az egész életen át tanúsított hitbuzgalom előírásos követelménynek tekintendő;

(o) a hívők cselekedeteik nyomán érdemet nyernek vagy veszítenek, amihez jutalmak és büntetések erkölcsi üdvrendje kapcsolódik. A cselekedet és a következmény közötti pontos összefüggés más és más lehet, az adott okokból származó automatikus hatásoktól kezdve addig a meggyőződésig, hogy a személyes érdemtelenné válás ájtatossági és rituális szertartások, gyónás és bűnbánat, illetve a természetfeletti erők külön közbenjárása révén feloldozható;

(p) rendszerint van egy vallási funkcionáriusokból álló külön osztály, akik a szent tárgyak, a szentírások és a szent helyek őrzőiként szolgálnak; ők a világnézeti kérdések, a vallási szertartások és a lelkipásztori útmutatás specialistái;

(q) e specialisták rendszerint fizetséget kapnak szolgálataikért, ami történhet adó, konkrét szolgálatok jutalmazása vagy intézményesített javadalmazás formájában;

(r) amikor a specialisták a hitelvek rendszerezésének szentelik életüket, rendszeresen elhangzik az a kijelentés, hogy a vallási tudás megoldást nyújt minden problémára, és magyarázatot ad az élet jelentésére és céljára, gyakran a fizikai univerzum és az emberi psziché eredetének és működésének magyarázataira kiterjedően;

(s) vallási tudásra és intézményekre formálnak jogot úgy, hogy kinyilatkoztatásra és tradícióra hivatkoznak: az újítást rendszeresen helyreállításként igazolják; és

(t) a tanítások igazságtartalmára és a rituálék hatásosságára vonatkozó állítások nem képezik empirikus vizsgálat tárgyát, mivel a célok alapvetően transzcendensek, és mind a célok, mind az elérésükre javasolt önkényes eszközök hitet igényelnek.

A fent említett tételek nem elengedhetetlen, hanem valószínűsíthető feltételeknek tekintendők: ezek empirikus úton gyakran megtalálható jelenségek. Ez egy valószínűségi leltárnak tekintendő.

II.II. A vallás nem lényegbevágó jellemzői

Az iménti leltár meglehetősen absztrakt általánosságban van megfogalmazva, a tényleges vallások azonban történelmi képződmények, nem logikus szerkesztmények. Rendkívül eltérő szervezési elveket, viselkedési kódexeket, meggyőződésbeli sémákat fognak át. Sok mindenben nem könnyű általánosítani, és a keresztény tradícióban gyökerező (gyakran öntudatlan) előítéletek félresöprése után világossá válik, hogy sok konkrét dolog, amit a keresztény modell alapján esetleg a vallás elengedhetetlen feltételének gondolnak, valójában nem szerepel más rendszerekben. Az előbbi leltárban kerültük a legfelsőbb lényre való utalást, mivel a théraváda buddhisták számára (és sok mahajána buddhista számára), a dzsainisták számára és a taoisták számára ez a fogalom nem érvényes. A vallási imádatnak, amelyre fent utalás történik, nagyon más a jelentése a buddhisták számára, mint a kereszténységen belül imádatot folytatók számára. A leltár nem utal hitvallásokra, amelyek kimondottan fontosak voltak a keresztény tradícióban, de nem olyan fontosak más vallásokban. Nem említi a lelket, akármilyen nélkülözhetetlen fogalom is az ortodox kereszténységben, mert a lélekre vonatkozó tanítás a zsidó vallásban némiképp kétséges, néhány keresztény mozgalom pedig kifejezetten elutasítja (például a hetednapi adventisták és Jehova tanúi – és e kettő már világszerte több millió hívőt számlál –, valamint a krisztadelfiánusok és azok a puritánok, John Miltont is beleértve, akik moralistaként voltak ismertek). Nem szerepel közvetlen utalás a pokolra a kereszténységben kialakult semmilyen értelmében, mivel ez a tétel a zsidó vallásban hiányzik. A halál utáni élet elvont fogalma egyes vagy többes számban van említve, hogy számot adjon két különböző keresztény eszméről, a lélekvándorlásról és a feltámadásról, továbbá a reinkarnálódás némiképp eltérő leírásairól a buddhizmusban és a hinduizmusban. A vallás definiálása szempontjából ezek közül egyik konkrét tétel sem tekinthető lényegbevágónak.

III. Nemteisztikus meggyőződésrendszerek
DOKUMENTUM LETÖLTÉSE