Hadd szögezzem le, hogy nem vagyok szcientológus. Az igazat megvallva, felszentelt metodista lelkész vagyok már több mint 40 éve.1 Nem a Szcientológia meggyőződései és gyakorlatai mellett emelek szót, sőt esetleg kritizálom is némelyiket. De foglalkoztat a vallásszabadság, ami elengedhetetlen eleme egy demokratikus társadalomnak.
1971-ben felkerestek a Szcientológia Egyház képviselői, mivel az írásaimból és az összehasonlító valláskutatás professzoraként a Londoni Egyetemen betöltött pozíciómból kifolyólag ismert volt, hogy érdeklődöm a vallás mibenléte iránt. Megvizsgáltam a nekem küldött irodalmat, és célszerűnek tartottam, hogy első kézből szerezzek információkat, azáltal hogy több alkalommal találkozom a mozgalom képviselőivel, illetve ellátogatok a brit központjukba.
Az East Grinstead-i Saint Hill Manor egy régi, kibővített épület, kellőképpen nagy, de nem túl terjedelmes birtokkal. A látogatásomat előre egyeztettem, de ahogy gyakran megesik velem, fél órával előbb érkeztem, és így lehetőségem volt egy ideig egyedül körbejárni. A szcientológusokról terjedő híresztelések miatt szinte számítottam arra, hogy egy őr áll majd a bejáratnál, vagy akár őrkutyák is, de minden nyitva állt, és észrevétlenül hajtottam be a parkolóba. Aztán bementem olyan épületekbe, ahol tanulók dolgoztak, láttam nyitott osztálytermeket, és végül beléptem a kápolnába, amely hasonló volt a szabadegyházak számos épületéhez.
L. Ron Hubbard képei számos helyen ki voltak függesztve, és a falon elhelyezett szövegek szinte a jelenlétére utaltak, mint például: „Ne rohanj, mert lehet, hogy belefutsz Ronba.” Amikor a kórus belépett a kápolnába, néhány meglepő szó fordult elő a bevonulási énekükben: „Ez az ember egymagában ismertté tette az utat.” Ez a vallásos dogmatizmus hangja. Még az is lehet, hogy L. Ron Hubbardot Buddhához hasonlóan természetfeletti fennhatósággal ruházzák majd fel, sőt funkcionálisan istenséggé válhat, sőt esetleg elméletben is. Viszont vannak a hitnek más pontjai is, amelyek ezzel ellentétes irányba mutatnak. A vasárnap délutáni szertartás zsúfolásig volt minden korosztály képviselőivel, akik jókedvűek és fogékonyak voltak. Mr. Justice Ashworth megjegyezte, hogy „a lelkész az emberekkel szemben áll, és köszönti őket”, de ez különféle felekezetek templomaiban ugyanígy van. A lelkész papi gallért viselt, és egyfajta keresztet vagy ankhot, de ezek csak a vallás kellékei, nem lényeges elemei. Voltak énekek, egy imát is tartalmazó csendes időszak, továbbá egy prédikáció, amely többször is megemlítette Istent.
1. Parrinder professzor ezt a tanulmányt 1977-ben írta.
