Hogyan maradj egészséges | Eszköztár a megelőzéshez

V.
VALLÁSI IMÁDAT A SZCIENTOLÓGIÁBAN

Nincs a vallási imádatnak olyan, örök érvényű definíciója, amely minden részrehajlás nélkül alkalmazható lenne a vallás valamennyi formájára. A fenti II. rész végén a vallási jellemzőkkel kapcsolatban megjegyeztem, hogy valamilyen módon minden vallás rendelkezik mind a három jeggyel (meggyőződésrendszer, vallási gyakorlatok, vallási közösség), de nincs két olyan vallás, amelyben ugyanolyan mértékben vagy ugyanolyan módon vannak meg. Ezek a különbségek teszik egyedivé a vallásokat. A római katolicizmus, a keleti ortodoxia és a hagyományos anglikán vallás nagy hangsúlyt fektet a bonyolult rituálékra – miseruhákkal, felvonulásokkal, gyertyákkal, énekekkel, ikonokkal, szentelt vízzel, tömjénnel stb. Másfelől számos szigorú protestáns felekezetben, mint például a Brethren, az ilyen díszes ceremóniát valamelyest babonának, ha nem éppen bálványimádásnak tekintik. A kereszténység bizonyos ágaiban a vallási imádat leszűkül az Ige hirdetésére és talán néhány énekre, valamint az imádságra. A Barátok Vallásos Társasága – közkeletű nevükön kvékerek – körében az imádati találkozó egyáltalán nem tartalmaz külsődleges aktusokat, csupán egy csendes összegyűlést, amelynek során a tagok inspiráló élményeiket esetleg rövid beszédben közlik a többiekkel. Hasonlóképpen, a buddhista kolostorokban a fő vallási imádati aktus a hosszú, teljesen csendes meditáció, amely nem egy Legfelsőbb Istenség körül forog, hanem énjük kioltása és a létezés kötelékeitől való megszabadulás körül.

Mivel lehetetlen megadni a vallási imádat tökéletesen merev és rögzített definícióját, az összehasonlító tanulmányok céljára egyfajta rugalmas elgondolást kell fenntartani. A legtöbb szótári definíció úgy igyekszik megoldani ezt a problémát, hogy a vallási imádat fogalma alatt több elképzelést is megad. Először is, a vallási imádatba beleérthető a „rítusok” és „ceremóniák” gondolata. Egyes vallástudósok a rítusokat és rituálékat transzformatívnak látják. Például a kereszténység keresztelési rítusa során a beavatásra kerülő személy transzformálódik az egyik állapotból (bűn) a másikba (kegyelem). A primitív társadalmakban az átmeneti rítusok transzformálják az ifjakat a gyermekkorból a felnőttkorba. A Szcientológia-auditálásban a „preclear” állapotból a „Clear” állapotba való jutás ilyen értelemben transzformatívnak tekinthető. Másrészt viszont a ceremóniák rendszerint megerősítő jellegűek; azaz megerősítik és szentesítik a fennálló helyzetet. A különféle szombati és vasárnapi szertartások ilyen értelemben gyakran szintén ceremóniák. A ceremóniák megerősítik a hívő közösség számára a státusukat mint vallási imádatot folytató csoport, és identitásukat mint felekezet. Gyakran, de nem feltétlenül mindig, az olyan külsőleges elemek, mint a ruházat, a rítusok és a ceremóniák kiegészülnek bonyolult tánccal, zenével, szent hintésekkel és megtisztításokkal, állatok vagy étel áldozásával, olyan gesztusokkal, mint az áldás, stb.

Másodszor, a vallástudósok általánosan elismerik, hogy a rítusok és ceremóniák nem tekinthetők a vallási imádat egyetlen és meghatározó lényegének. Így a legtöbb definíció olyan fogalmakat is felölel, mint „gyakorlatok”, „aktusok”, „szokások”. Ezek a fogalmak indokoltan kapnak helyet az általános definíciókban. Az egyik ember által folytatott vallási imádat a másik ember számára esetleg babona. És ami az egyik vallás híve számára esetleg értelmetlen aktusnak tűnik – például a keresztvetés egy protestáns számára –, az egy másik számára esetleg az áhítat aktusa. Tehát a tudósok kénytelenek a vallási aktusokat az adott vallás egészének kontextusában szemlélni, azaz a hívők végső céljai és szándékai szempontjából. A tudósnak nem kell hinnie abban, amiben a hívő hisz, de ha komolyan megpróbálja megérteni a vallási jelenségeket, akkor tennie kell egy lépést abba az irányába, hogy úgy higgyen, ahogy a hívő hisz. Csak ilyen hozzáállással képes a tudós meghatározni, hogy milyen aktusok, gyakorlatok és szokások alkotják az adott vallási közösség által folytatott vallási imádatot.

A vallási imádat szélesebb definíciójába (aktusok, gyakorlatok, szokások) olyan témaköröket vonhatunk be, mint a szent szövegek tanulása, mások tanítása e szövegek tanulására és elmondására, valamint a vallási oktatás különféle formái. Bizonyos vallásokban szent szertartásossággal hatják át ezeket az aktusokat. Japán zen kolostorokban figyeltem meg, amint a zen növendékek szertartásosan magukkal viszik a Lótusz szútra példányait, és rituális kántálással igyekeznek azt memorizálni. A Talmud tanulmányozása a zsidó jesivákban hasonló rituális jellemzőkkel bír.

A vallási imádat sok-sok változatában a tudós két alapvető irányt fedezhet fel: az imádat egyik válfaja ünnepibb és rituálé-központúbb, a másik pedig oktatási és meditáció-központúbb.

A nyugati fő vallási irányzatok, azaz a judaizmus, a kereszténység és az iszlám követőiben természetesen felvetődhet a kérdés, hogy az auditálás és a képzés vallási imádati formáknak tekinthetők-e. E vallásokban a vallási imádat főként – ha nem is kizárólagosan – közösségi ünnepélyek, ünnepnapok, prédikációk, éneklés, szombati vagy vasárnapi templomba menés, illetve különféle ájtatosságok körül forog. Bár ez az imádati forma bőségesen fellelhető a keleti vallásokban is, sok keleti hitben van egy fő alaphang, amely nagyobb hangsúlyt fektet a meditációra és az oktatásra. Mint már megjegyeztük, a védanta hinduizmusban és a zen buddhizmusban a vallási imádat nem az ünnepiség körül forog, hanem a meditáció és a szútrák – spirituális tankönyvek – tanulása körül. A zenben ezt a spirituális tanulást gyakran kíséri a kóanokról való meditálás. Ezek rövid, tömör és gyakran ellentéteket megfogalmazó mondások, amelyek segítenek feltörni a közönséges tudat burkát, hogy az egyén elérje a szatorit, a hirtelen megvilágosodást.

Bár az auditálás technológiájának felfedezése és pontos leírása kizárólag L. Ron Hubbardhoz fűződik, a Szcientológia Egyház és maga L. Ron Hubbard is mindig elismerte, hogy a Szcientológia rokonságban van a hinduizmus és főleg a buddhizmus bizonyos vonásaival. A Szcientológiában is megvan a másik két vallási tradíciónak az a meggyőződése, hogy az üdvözülés fő folyamata a tudatlanságtól a megvilágosodásba, a gúzsba kötöttségtől a szabadságba, a homályosságtól és a káosztól a tisztaságba és a fénybe való eljutás. Évekkel ezelőtt publikáltam egy cikket a Szcientológia és a buddhizmus kapcsolatáról: Frank K. Flinn, “Scientology as Technological Buddhism” in Joseph H. Fichter, editor, Alternatives to American Mainline Churches, New York: Paragon House, 1983, pages 89–110. E keleti tradíciókkal összhangban elég logikus, hogy a Szcientológia nem annyira az ünnepiség és az áhítat oldaláról közelíti meg a vallási imádatot, hanem a meditáció és az oktatás oldaláról, a tudatosságra, a megvilágosodásra vagy – a Szcientológia szóhasználatával – a „Clearré tételre” fektetve a hangsúlyt.

Fontos közben leszögeznünk, hogy az sem igaz, hogy a nyugati vallásokból hiányzik a meditációs és oktatási imádatforma. A hívő ortodox zsidó vallja, hogy a Tóra, vagyis a Törvény elmélyült tanulmányozása a vallási imádat egyik, sőt talán az igazi formája. Így az ortodox zsidók jesivákat hoznak létre, amelyek a Tóra és a Talmud imádatszerű tanulmányozására szolgálnak. A jesiva nem egyszerűen a közönséges oktatást szolgáló hely, hanem egyúttal vallási imádati hely is. Ugyanígy a muszlimok kuttabokat és madraszákat hoztak létre a Korán odaadó tanulmányozására. Hasonlóan, számos római katolikus vallási rend – főként a ciszterciták és a trappisták – a vallási imádat nagy részét csendes tanulásnak és szent szövegekről való meditálásnak szenteli.

Összességében azonban a meditáció, a szent tanulmányozás és oktatás kevésbé tekinthető vallási imádati formának a Nyugaton, mint a Keleten. Indiában gyakori jelenség, hogy az emberek életük alkonyán eladják földi javaikat, és elmennek egy szent helyre, mint például a Gangesz-parti Váránaszi (Benáresz), és ott töltik életük hátralevő részét, időnként pudzsákat, rituális felajánlásokat végeznek, de legfőképp isteni dolgokról meditálnak. Az átlagos hindu számára az ilyen meditáció a lehető legmagasabb vallási imádati forma.

Több mint világos, hogy a Szcientológiában megvannak mind a tipikus ceremoniális és ünnepi imádati formák, mind pedig egy sajátos spirituális tevékenység...

Függetlenül ezektől a fejtegetésektől, több mint világos, hogy a Szcientológiában megvannak mind a tipikus ceremoniális és ünnepi imádati formák, mind pedig egy sajátos spirituális tevékenység: az auditálás és a képzés. Összehasonlításul, és ezzel szembeállítva, a római katolikus egyház mind a hét szentségét imádati formának tartja. Ezért van az, hogy az összes szentség kiszolgáltatása elsősorban a templomaikban történik a felszentelt klérus által. A templom falain kívüli szentségkiszolgáltatás csak bizonyos speciális esetekben lehetséges, például betegágynál. A hét szentség a következő: a keresztelés, a bérmálás, a gyónás (bűnbánat vagy gyónás), az eucharisztia, a házasság, a papi rend, a betegek megkenése. De a római katolikusok számára a „szentségek szentsége” az eucharisztia (közismert nevén oltáriszentség), amely Jézus Krisztus halálát és feltámadását, valamint a hívők közösségében való jelenvalóságát ünnepli.

A Szcientológia Egyházban is megvan a „szentségek szentsége”, mégpedig az auditálás és a képzés. Minden gyakorló szcientológus fő vallási célja, hogy Clearré váljon, és elérje, hogy Operatív Thetán legyen, aki úr „az élet, a gondolat, az anyag, az energia, a tér és az idő felett”. Az e célok elérését szolgáló fő vallási metódus az auditálás és a képzés szintjeinek és fokozatainak komplex rendszere. Vallási jelentőségét tekintve az eucharisztia a római katolikusok számára olyan, mint az auditálás és a képzés a szcientológusok számára. Ahogy a római katolikusok a világ üdvözülésének fő metódusaként tekintenek a hét szentségre, a szcientológusok is az auditálást és a képzést tartják legfőbb eszköznek az üdvözüléshez, amelyet az összes dinamikán való optimális túlélésként írnak le.

Összehasonlító vallástudósként arra a kérdésre, hogy „Hol vannak a római katolikusok vallási imádati helyei?”, így válaszolnék: „Ahol a hét szentséget ki szokták szolgáltatni a hívőknek.” Arra a kérdésre, hogy „Hol vannak a szcientológusok vallási imádati helyei?”, így válaszolnék: „Ahol az auditálást és a Szcientológia írásaira való képzést szolgáltatni szokták az egyháztagoknak.” Hubbard Dianetikával és Szcientológiával foglalkozó művei alkotják a Szcientológia Egyház szent írásait. E művek nagy többsége az úgynevezett auditálási technológiával, valamint az auditálás és a képzés megszervezésével és tagok számára való szolgáltatásával foglalkozik. Az auditálásra fektetett óriási hangsúly Hubbard műveiben minden vallástudóst meggyőz arról, hogy a Szcientológia Egyház központi vallási gyakorlatai és fő vallási imádati formái az auditálás és a képzés.

Összehasonlító vallástudósként habozás nélkül állíthatom, hogy az auditálás és a képzés központi vallási imádati formák a szcientológusok meggyőződésrendszerében. Másodszor, azok a helyek, ahol a hívőknek auditálást és képzést szolgáltatnak, egyértelműen Szcientológia vallási imádati házak.

Frank K. Flinn
1994. szeptember 22.

DOKUMENTUM LETÖLTÉSE