Világos számomra, hogy Parrinder professzor, Pocock professzor és Canon Drury egyaránt javasoltak olyan kritériumokat, amelyek alapján egy jelenség szubsztantív értelemben vallásosnak tekinthető. Ezen azt értem, hogy bemutattak különféle szempontokat, amelyekkel a „vallás” kifejezés alkalmazása leszűkíthető olyan, meghatározott tulajdonságokat mutató jelenségekre, amelyek együttesen nem fordulnak elő más jelenségekben.
A szubsztantív definíciók legerősebb formája úgy tartja, hogy a vallás rendelkezik egy olyan lényeggel vagy esszenciális jelleggel, amely csakis intuíció vagy befelé fordulás révén tudható biztosan. Ily módon Rudolf Otto kijelentette, hogy a vallás „…fizikai természetünk őseleme, amelyet tisztán, egyediségében kell felfognunk, és amely nem magyarázható meg semmi másból”. (The Idea of the Holy. Harmondsworth: Penguin Books, 1950, p. 141.) Véleménye szerint a vallási élmények egyedisége más élményektől való radikális különbségeikben rejlik: ezek az „abszolút másmilyen” élményei. Az ilyenfajta okfejtésben problematikus a benne rejlő önmagát definiálás és az időtlenség, és ezek sok társadalomtudóst eltérítettek attól, hogy esszencialista definíciókat használjon. Ugyanakkor a vonzereje vitathatatlan.
Ennél gyakoribb, hogy a társadalomtudósok hajlamosak voltak „megszorító” definíciókat használni a vallásra. Ezeknél kikötötték, hogy számukra – és anélkül, hogy a nézeteik általános érvényességét állítanák – a „vallást” bizonyos jellemzőkre való hivatkozás fogja azonosítani. M. Spiro antropológus számára például a vallás „olyan intézmény, amely kulturálisan posztulált emberfeletti lényekkel kulturálisan kialakított kölcsönhatásból áll”. (“Religion: problems of definition and explanation” in M. Banton ed. Anthropological Approaches to the Study of Religion. London: Tavistock, 1966, p. 96.) Ugyanakkor nem minden tudós ragaszkodik az „emberfeletti lényekre” való utaláshoz. P. Worsley, egy másik antropológus hasznosabbnak találja úgy definiálni a vallást, hogy „az empirikus-technikai szférán túli dimenzió”. (The Trumpet Shall Sound. London: MacGibbon & Kee, 1957, p. 311.) Sok szociológus vonzódik az ilyen szubsztantív, de viszonylag átfogó definiáláshoz. R. Robertson jól ismert és mérvadó definíciója például határozottan kijelenti, hogy:
A vallásos kultúra az a meggyőződés- és szimbólumhalmaz… amely a megtapasztalható és a tapasztalatokon túli, transzcendens valóság közötti különbségtétellel kapcsolatos: a megtapasztalható valóság eseményei jelentőségüket tekintve alá vannak rendelve a nem megtapasztalható valóságnak. Másodszor, a vallásos cselekedetet egyszerűen így definiáljuk: olyan tett, amelyet a megtapasztalható/tapasztalatokon túli valóság közötti különbségtétel tudomásulvétele formál. (The Sociological Interpretation of Religion. Oxford: Blackwell, 1970, p. 47.)
Semmiféle haszonnal nem járna további példákat sorolni a megszorító szubsztantív definíciókra, minthogy az idézett példák jól bemutatják azokat az általános módokat, ahogy társadalomtudományi elemzésnél a vallás definiálható.
[N]em lehet kétségünk afelől, hogy a Szcientológia társadalomtudományi elemzési szempontból vallásnak tekinthető. Az alapvető filozófiája az emberről úgy tartja, hogy a személy két részből tevődik össze: egy anyagi testből és egy nem anyagi szellemből, amely halhatatlan életnek örvend egy nem megtapasztalható szférában.
A Spiro, Worsley és Robertson definícióiban közvetve meglévő definiálási kritériumokat használva nem lehet kétségünk afelől, hogy a Szcientológia társadalomtudományi elemzési szempontból vallásnak tekinthető. Az alapvető filozófiája az emberről úgy tartja, hogy a személy két részből tevődik össze: egy anyagi testből és egy nem anyagi szellemből, amely halhatatlan életnek örvend egy nem megtapasztalható szférában. A thetán létezésében való hit logikus előfeltétele a Szcientológia szertartásain, gyakorlati tanfolyamain, tanácsadási szolgáltatásain és szociális reformokkal kapcsolatos programjain való részvételnek. A nem megtapasztalható, transzcendens valóság létezésében és felsőbbrendűségében való hit nélkül nem lenne nyomós ok a Szcientológia jellemző vallási formáira. Sőt a Szcientológia legmérvadóbb szociológiai elemzésének szerzője úgy véli, a mozgalom alapítója és vezetője fokozatosan kezdett egyre jobban olyan kérdések iránt érdeklődni, mint hogy honnan származik a thetán, mit lehet tudni az előző életekről, és melyek „a természetfeletti képességek, amelyeket az egyén a Szcientológia gyakorlása által elérhet”. (R. Wallis, The Road to Total Freedom. London: Heinemann, 1976, p. 124.)
Egy elkötelezett szcientológus tetteit a megtapasztalható/tapasztalatokon túli valóság közötti különbségtétel alakítaná és vezetné. Parrinder professzor hatékonyan demonstrálta, hogy a Szcientológia szertartásai hogyan foglalják magukban az imádat és a mélységes tisztelet elemét, ami összhangban van a nem megtapasztalható valóságról szóló alapvető tanításokkal. Pocock professzor pedig hangsúlyozta a világos párhuzamot a Szcientológia és a hindu és buddhista vallások nagyszerű hagyományai között, hiszen hasonló megértésük van az istenek vagy szellemek és az emberiség közötti immanens kapcsolatról.
